hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarázatok

2007. 10. 03.
A szlovák történészek kifogásolják, hogy a politikusok beavatkoznak a szakmájukba, és úgy vélik, a Benes-dekrétumok érinthetetlenségéről szóló nyilatkozat nem segíti elő a Szlovákia és Magyarország közötti konszolidációt. A pozsonyi lapoknak nyilatkozó jogászok értelmetlennek tartják a nyilatkozatot, mivel a dekrétumok egy részét – például a csehszlovák állampolgárság elvesztéséről szóló határozatot – későbbi törvények már hatályon kívül helyezték.

Szlovák politikai elemzők és történészek szerint három ma-gyarázat
lehetséges: 1. A parlament nem sokkal azután határozott így, hogy a szlovákiai
Magyar Koalíciós Párt előterjesztette a két ország megbékéléséről és kölcsönös
megbo-csátásáról szóló egyezményt.

A megerősítést erre való reakciónak vélik az egyes elemzők. 2. „A szlovák
parlamentet becsapta Jan Slota” – állítja a Szlovák Tudományos Akadémia
jogtörténésze, Katarina Zavacká, aki szerint a Szlovák Nemzeti Párt, amely-nek
nincs politikai programja, ilyen akciókkal próbál rájátszani a nemzeti
érzelmekre. 3. Vladimír Manka szlovák EP-képviselő, a szocialista
képviselőcsoport tagja a határok megváltoztathatatlanságát, „a történelem
kerekének visszafordíthatatlanságát” hangsúlyozta a Benes-dekrétumról szóló
pozsonyi parlamenti határozat kapcsán az Európai Parlamentben a hétfői napirend
előtti vitában. Több szlovák EP- képviselő az eset kapcsán felhívta a figyelmet
a Magyar Gárda megalakulására, ezzel is indokolva a Benes-dekrétumokról szóló
nyilatkozatot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!