hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hiperelnök lendületben
Nicolas Sarkozy első száz napja

2007. 09. 05.
Nicolas Sarkozy elnökségének első száz napja alatt új stílust vezetett be a francia politikai életben. Most már nemcsak saját stábja, de az egész ország számára diktálja a ritmust, amivel a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a franciák nagy része elégedett. A felgyorsult tempót az életrajzírók is igyekeznek felvenni: máris portrékönyv jelent meg az elnök ellentmondásos karakteréről Hajnal, este vagy éjszaka címmel.

Az augusztus 23-án száz napja hivatalban lévő Sarkozy máris új stílust
vezetett be, felforgatva az eddig érinthetetlennek vélt elnöki protokollt.
Beiktatásán JFK-stílusban vonultatta fel családját, július 14-én az elnöki
beszéd megtartása helyett inkább egy popzenei koncertre ment. A legmarkánsabb
változást azonban az jelentette, hogy a „mindenütt jelen levő” elnök mindennel
személyesen maga akar foglalkozni, amivel a miniszterelnököt koordinátori, a
minisztereket pedig statiszta szerepkörbe szorította vissza. A „hiperelnök” a
honatyákat nem engedte szabadságra, a nyári szünetben is soron kívül ülésező
nemzetgyűléssel ügetővágtában fogadtatott el négy reformtörvényt.

A nemzetközi porondon sikeres volt Sarkozy bemutatkozása. Először a berlini
csúcson sikerült tető alá hoznia az általa javasolt minialapszerződést, majd
felesége, Cécilia közreműködésével kiszabadította a bolgár ápolónőket a líbiai
bitófa árnyékából. (Igaz, azóta is vita tárgya, vajon mit ígérhetett ezért
cserébe a francia elnök a líbiai diktátornak.) Az Egyesült Államokkal való
viszony is, úgy tűnik, a megbékélés útjára lépett, amit jól bizonyít, hogy a
francia elnök az USA-ban töltötte nyári szabadságát, mely során informális
látogatást is tett az amerikai elnök magánbirtokán.

Egyetlen gondot szinte csak a gazdaság jelenthet az ambiciózus elnök számára. A
tőzsdeválság, majd a búza és a kenyér árának az emelkedése, a vártnál gyengébb
gazdasági növekedés komolyan megnyirbálhatja az elnök mozgásterét, amelyet már
így is szigorú korlátok közé szorít a hatalmas államháztartási és
társadalombiztosítási hiány. A kemény és igencsak népszerűtlen lépések pedig még
ezután várnak az elnökre. Ám azzal, hogy eddig egyszemélyes vezetőként vette
kézbe az irányítást, a válságosabb időkben sem lesz kire hárítania a
felelősséget, és nem lesz kezében az eszköz, amivel eddig minden elnök élt ilyen
helyzetben: a miniszterelnök menesztése.

Az első igazi próbát a 2008 tavaszán esedékes helyhatósági választások jelentik
majd számára, ám stabil népszerűsége, rendkívüli reakciókészsége és ösztönös
kommunikációs képessége – valamint a baloldal gyengesége – könnyen átsegítheti
az első viharokon.

Hajnal, este vagy éjszaka

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!