Romániában szinte a 2004-es választások óta birkózik egymással az azon még
szövetségesként induló államfő és pártja (Demokrata Párt), valamint az általa
kinevezett kormányfő, Cãlin-Popescu Tãriceanu és a Nemzeti Liberális Párt. Mivel
a kormánynak nem volt elegendő többsége, már 2005-ben felmerült, hogy
előrehozott választásokat kellene tartani (a következő választás hivatalosan
2008 őszén lenne). Traian Bãsescu államfő (lenti képünkön) azóta igyekszik a
korai választást elérni abban a reményben, hogy – bizonyos választójogi
változtatások segítségével – megerősödve, immár koalíciós partnerek nélkül
alakíthatna kormányt.