hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Forró nyarat ígér Ahmadinezsád
Háborúra készülnek a Közel-Keleten

2007. 07. 31.
Múlt heti damaszkuszi villámlátogatása során Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök „forró” nyarat ígért, amely a térség „ellenségeinek” vereségét fogja elhozni. Találkozott Bassár el-Aszad szíriai elnökkel és Hasszan Naszrallahhal, a libanoni Hezbollah vezetőjével is, akikkel többek között az iraki, a palesztin és a libanoni helyzetről tárgyaltak. Közben Izrael északi határain is egyre intenzívebb a katonai készülődés.



A Hezbollah női aktivistái Katyusa rakétavetőkkel készülnek a „forró nyárra”

Bassár el-Aszad szíriai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Mahmúd
Ahmadinezsád kifejtette, hogy „az idei forró nyár a Közel-Kelet népeinek
ugyanilyen heves győzelmét is el fogja hozni, ami egyben a térség ellenségeinek
vereségét is jelenti”. Az iráni elnök szerint a Közel-Kelet – közelebbről meg
nem nevezett – ellenségei „a térség érdekeltségeinek megtámadására készülnek”,
akiket arra figyelmeztet, hogy hagyjanak fel háborús terveikkel, különben a
„régió népei haragjának tüze fogja őket megégetni”.

Az iráni elnök „barátinak, kiválónak és különösen mélynek” nevezte az iráni–szír
kapcsolatokat, és kiemelte, hogy a két ország azonos álláspontot képvisel a
térséget érintő kérdésekben, és ugyanazokkal az ellenségekkel állnak szemben. Az
iráni elnök damaszkuszi látogatása egyfajta válasznak is tekinthető Szíria
részéről Ehud Olmert izraeli miniszterelnök azon felvetésére, hogy Szíria
szakítsa meg kapcsolatait Iránnal ahhoz, hogy a 2000-ben abbamaradt
béketárgyalásokat újra lehessen indítani. A londoni Asark al-Avszat arab nyelvű
lap szerint Irán komoly fegyverügyletet ajánlott cserébe Szíriának azért, hogy
az ne folytasson béketárgyalásokat Izraellel.

Ahmadinezsád figyelmeztetésére egy héttel azután került sor, hogy Aszad Baasz
pártjának egy tisztviselője arra figyelmeztetett: amennyiben Izrael nem üríti ki
a Golán-fennsíkot augusztus-szeptember során, akkor a szíriai gerillacsapatok
„ellenállási akcióba” kezdenek a Golánon élő zsidó közösségek ellen. A magát „a
Golán-fennsík Felszabadításának Bizottságai” névvel illető gerillaszervezet a
szíriai hadsereghez hasonlóan hónapok óta hadgyakorlatokat folytat a
szír–izraeli határtérségben. A tisztviselő szerint Szíria háborúra készül, mivel
arra számít, hogy Izrael ezekre megtorló csapásokkal válaszolna, ami viszont egy
elhúzódó háborút robbanthat ki a két ország között.

Izraeli katonai értesülések szerint komolyan kell venni a fenyegetést, mivel a
szíriai hadsereg az elmúlt hónapokban számos hadgyakorlatot hajtott végre, majd
látványosan megerősítette katonai jelentétét az izraeli határ mentén. Emellett
az Irán és Szíria között létrejött katonai szövetség keretében – melynek létét
az iráni külügyminisztérium szóvivője cáfolta ugyan – Irán segítséget ígért a
szíriai atomkutatásokhoz, valamint egymilliárd dolláros katonai segélyt ajánlott
fel Szíriának, amelyből orosz és észak-koreai fegyvereket szerezhet be, többek
között 400 orosz tankot és 18 MIG–31-es vadászgépet. Emellett hosszú
hatótávolságú rakétákat adott el Szíriának, melyekkel izraeli városokat – köztük
Jeruzsálemet és Tel-Avivot – is elérhet. Szíria nemrég Iránnal közösen olyan 400
kilométer hatótávolságú Scud-D föld–föld rakétákat tesztelt, amelyek Izrael
valamennyi pontját elérhetik.

A damaszkuszi villámlátogatás során Ahmadinezsád a szíriai elnökön kívül Hasszan
Naszrallahhal, a libanoni Hezbollah terrorszervezet vezetőjével is találkozott.
Naszrallah damaszkuszi megjelenése annál is inkább figyelemreméltó, mivel az
utóbbi hónapok során még Libanonban is alig mutatkozott, ám az al-Dzsazíra arab
hírcsatornán azt üzente nemrég, hogy a Hezbollah újra rendelkezik olyan
rakétákkal, amelyekkel Izraelnek bármely pontját elérheti. Az ENSZ 1701-es
határozata és a békefenntartó erők libanoni jelenléte ellenére is Szíria
folyamatosan tölti fel a Hezbollah fegyverkészleteit, amelyeket a tavalyi
tapasztalatok alapján még inkább a lakott területeken rejtenek el.

Az, hogy a Hezbollah aktívan részt vesz a lerombolt libanoni települések
újjáépítésében, nemcsak humanitárius okokra vezethető vissza. Így ugyanis kiváló
lehetősége nyílik arra, hogy közben saját hadállásait, bunkereit és
fegyvercsempész csatornáit is kiépítse, mivel az ENSZ-erőknek nincs joguk
magánterületre, például magánházakba behatolni. Egyes hírek szerint maga
Naszrallah is egy földalatti alagúton keresztül érkezett Szíriába a találkozóra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!