hetilap

Fotók: AP

A Winograd-bizottság (képünkön fent) előzetes jelentésének április végi
közzététele óta nem jelenik meg Izraelben újság, nem hangzik el tévéhíradó,
amely valamilyen formában ne foglalkozna a jelentéssel vagy annak
következményeivel. A gyászoló apa keserűségét mindenki megérti Izraelben, ám
sommás számvetését annál kevesebben fogadják el.

Ehud Olmert miniszterelnök és Amír Perec honvédelmi miniszter népszerűsége
fagypont alatt van, ám – mint arról a Hetek is beszámolt – egyikük sem hajlandó
követni a jelentés által harmadik felelősként elmarasztalt személyt, Dan Haluc
volt vezérkari főnököt, aki még a jelentés napvilágra kerülése előtt lemondott
posztjáról. Haluc, az izraeli légierő egykori parancsnoka a Harvard Egyetemre
távozott, tanulmányai folytatására. A kényelmetlen kérdéseket tartogató izraeli
újságírókat rendőrökkel dobatta ki. Ám a kényelmetlen kérdések ettől nem tűntek
el. Közel tíz hónapja már, hogy a Hezbollah öthetes háborút kényszerített
Izraelre, amely mind a hadsereget, mind a hátországot készületlenül találta.

A nyár a Közel-Keleten nemcsak vakítóan kék, felhőtlen eget jelent, hanem
ideális harctéri körülményeket is. Arra a kérdésre, hogy egy közeljövőben
megismétlődő támadásra hogyan válaszolna Izrael, és hogy lakosait mennyire
hatékonyan lenne képes megvédeni a tavalyinál is nagyobb hatótávolságú és
azoknál pontosabb rakéták ellen, sem a polgári, sem a katonai vezetők nem tudnak
meggyőző válasszal szolgálni. A jelentés lényege a mindenki által ismert és
elismert mulasztások felrovása, főként a politikai vezetők számlájára. Az
átlagpolgárt azonban a hadsereg elrettentő erejének megcsappanása és a zsidó
állam sorskérdései aggasztják. Ezekre pedig nem talál választ: egy kormányválság
következtében előrehozott választások valószínűleg csekély érdeklődés mellett
folynának le.

Múlt csütörtök este a korábban Izrael királyairól elnevezett Tel Aviv-i
Rabin-téren (a névadó egykori miniszterelnök meggyilkolásának színhelyén)
tartott százezres tömegtüntetésen a baloldal egyik ismert szereplője hiányzott.
Távolmaradását így indokolta: mi értelme volna részvételének, ha azzal csak
Netanjahu visszatérését segítené elő. Azét a Netanjahuét, akinek a nevéhez
pénzügyminiszterként – imponáló sikerek mellett – a legsúlyosabb szociális
megszorítások fűződnek.

Sokan ok-okozati összefüggést vélnek felfedezni Izrael hónapok óta tartó
patthelyzete és két korábbi, tábornokból lett miniszterelnökének tettei között.
Ehud Barak miniszterelnök, az izraeli hadsereg korábbi vezérkari főnöke 2000
májusában egyoldalúan, békekötés és nemzetközi garanciák nélkül kivonta az
izraeli hadsereget Dél-Libanonból. A Hezbollah a kivonulást – talán nem is alap
nélkül – Izrael megfutamodásaként értékelte, tavaly nyáron pedig az is
bebizonyosodott, hogy mennyire ütőképes hadsereget tudott kialakítani Izrael
északi határán.

Ariel Saron korábbi katonai bravúrjai ellenére soha sem lett vezérkari főnök,
miniszterelnök azonban igen. Határozata – amellyel szembefordult teljes korábbi,
telepítő-országnagyobbító életművével, és 2005 augusztusában véghezvitte a Gázai
övezet és Észak-Szamária nyolcezer zsidó lakosának a kényszer-kitelepítését –
kontraproduktívnak bizonyult, akárcsak Ehud Barak öt évvel korábbi, egyoldalú
libanoni sakkhúzása. A Gázai övezet nem nyugodott meg, a palesztin fegyveres
szervezetek minden eddiginél jobban megerősödtek. Az övezettel szomszédos
izraeli települések, így a húszezer lakosú Szderot és a környező kibucok és
falvak, de az utóbbi hónapokban már a százezres tengerparti város, Askelon
lakosai is naponta szenvednek az egyre pontosabb és egyre messzebbre hordó,
helyi gyártmányú rakéták találataitól.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek