hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A terror Hirosimája
Gombafelhőt ígérnek London fölé

2007. 05. 02.
Hirosimához és Nagaszakihoz hasonló nagyszabású terrortámadásra készül az al-Kaida a Nyugat ellen a The Sunday Times értesülései szerint. Az angol lap egy kiszivárogtatott hírszerzési jelentés alapján arról számolt be, hogy a terrorszervezet iraki vezetői iráni támogatók segítségével az első nagyszabású akciójukat tervezik nyugati célpontok ellen. A terrorszervezet célja, hogy a „római trónt” – mely kifejezést a Nyugatra vonatkoztatnak – megdöntse. A jelentés egy másik merényletről is említést tesz, melyet Tony Blair visszavonulására időzítenének Nagy-Britannia ellen.

A brit kormány számára készült jelentés bizonyítékokkal szolgál arra
vonatkozóan, hogy az al-Kaida rendkívül tevékeny Irakban, és hogy az Irakban
szolgáló brit és amerikai katonák ellen elkövetett merényletek mellett „nagyobb
szabású” terveket is szőnek. Az anyag különbséget tesz az afgán–pakisztáni
határvidéken bujkáló Oszama bin Laden és az al-Kaida fő vezetői, valamint a
terrorszervezetnek a világ más részein található hálózatai között.

A szakértők szerint miközben az al-Kaida legfőbb vezetése jelenti a legnagyobb
fenyegetést Nagy-Britanniára nézve, az elmúlt időszakban más szervezetek
részéről, különösképpen az al-Kaida iraki szárnyától egyre erősödik a veszély. A
beszámoló szerint az iraki al-Kaida kurd hálózata Iránban egy nagyszabású
támadást készít elő egy nyugati célpont ellen, mely tömeges áldozatokkal járna.
A jelentés elmondja, hogy arra nincs utalás, hogy a célpont Nagy-Britannia
lenne. Ugyanakkor nem létezik bizonyíték arra vonatkozóan, hogy hivatalos
kapcsolat lenne a szunnita al-Kaida és Mahmúd Ahmadinezsád síita rezsimje
között, szakértők szerint azonban a jelek azt mutatják, hogy az iráni vezetők
szemet hunynak a terrorszervezet tevékenykedése fölött.

Sokan valószínűnek tartják, hogy az al-Kaidának valami „radikálisat” kell tennie
a közeljövőben, máskülönben elveszíti hitelét. Elemzők azonban úgy vélik, a
Hirosimára és Nagaszakira tett utalás, mikor is több mint 200 ezer ember
vesztette életét a Japánt ért atomtámadás következtében, nem valószínű, hogy szó
szerint értendő. Egyes vélemények szerint „csupán” egy nagy mértékű robbantásra
utalhat, mivel úgy gondolják, a terroristák nem szerezhették be az
atomtámadáshoz szükséges alapanyagokat. Ugyanakkor a terrorszervezet iraki
vezetői felszólították az atomtudósokat, hogy használják fel szaktudásukat
biológiai és radiológiai fegyver előállítására a dzsihádhoz.

Fény derült egy Nagy-Britannia elleni „külön” támadásra is. Ennek részleteit egy
levél tartalmazta, melyet Abdul al-Hadi al-Iraqi, iraki kurd al-Kaida-
parancsnok írt. A támadást Blair lemondása előtt szeretnék végrehajtani, mivel a
miniszterelnök távozását az al-Kaida a „cég vezetésében történt változásnak”
minősítette. Hadi állítólag hangsúlyozta, hogy „nagyon körültekintőnek kell
lenni abban, hogy a támadás sikeres és nagyszabású legyen”.

A tervet egy iráni központú al-Kaida-csoport vezetőjének akarták továbbítani. A
hírszerzői jelentés mindemellett arról is beszámol, hogy a térség
al-Kaida-vezetői az elmúlt időszakban Nagy-Britanniában lévő csoportokkal is
kapcsolatban álltak. A tavalyi év folyamán 150 brit állampolgár utazott Irakba,
hogy az al-Kaida „idegenlégiójához” csatlakozzon. Egy részük a kiképzés után
visszatért Angliába, hogy alvó terrorsejteket hozzon létre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!