hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kamikázehadsereg

2007. 03. 14.
Öt évvel az afganisztáni háború után a legyőzöttnek hitt tálibok újra támadásba lendültek. Dadullah mullah tálib parancsnok a brit Channel Four csatornán és az al-Dzsazíra televízióban is azt nyilatkozta: több ezer harcos vár arra, hogy öngyilkos merényleteket hajtson végre az afgán kormányerők és az országban állomásozó NATO-erők ellen.

„Az amerikaiak elvetették a magot, amelyből hosszú ideig fognak aratni.
Bosszút állunk rajtuk, Afganisztánban és azon túl is” – jelentette be a brit
csatornán a 41 éves, pastun származású Dadullah, aki még 1994-ben csatlakozott
Omar mullah mozgalmához. Állítása szerint több száz önkéntes jelentkezett
öngyilkos merényletek végrehajtására, de szintén százak vannak a „várólistán”
is. Tavaly a tálibok valóban aktivizálódtak: négyszeresére nőtt az öngyilkos
merényletek száma, az útszéli robbantások száma pedig megduplázódott.

A mullah fenyegetése alapján idén a NATO-erők az eddigi legvéresebb tavaszra
számíthatnak. Az al-Dzsazírának adott interjújában Dadullah azt állította, hogy
a terroristák új fegyverszállítmányt kaptak, amelyek között helikopterek
kilövésére alkalmas rakéták is vannak. „A tálibok a barlangokban és a hegyekben
készülnek a harcokra. Hatezer harcos áll a külföldi erők elleni bevetésre
készen, de számuk szükség esetén elérheti a tízezret is – tette hozzá Dadullah.
– Minél több zsidó és keresztény katona harcol ellenünk, annál több afgán
csatlakozik majd hozzánk.”

Közben Nagy-Britannia bejelentette, hogy megerősíti az Afganisztánban állomásozó
csapatait, és arra szólította fel a többi NATO-tagországot is, hogy teljesítsék
afganisztáni vállalásaikat, különben az eddig elért sikerek is elveszhetnek. A
jelenlegi 35 ezer fős NATO-kontingenshez a veszélyesebb, déli Helmand
tartományban állomásozó britek eddig 5000 fővel járultak hozzá. A Dadullah által
jelzett fegyverszállítmány egyes források szerint szovjet gyártmányú,
hordozható, légi célpontok ellen alkalmazható SAM – 7-es rakétákat jelent,
amelyeket a tálibok még 2005-ben szereztek be. A rakéták helikopterek kilövésére
alkalmasak. Tény, hogy az amerikaiak szokatlanul sok helikoptert veszítettek el
az utóbbi időben Afganisztán és Irak területén is. (Az elfeledett háború. Hetek,
2007. február 2.)

Dadullah állítása szerint rendszeres kapcsolatot tart fenn Oszama bin Ladennel,
bár személyesen ritkán találkoznak. Egyes források szerint azonban a tálibok
szorgalmasabban keresik Pakisztán kegyeit, mint bin Ladenét, mivel felismerték:
harci módszereikkel ugyan jelentős károkat tudnak okozni, de áttörő győzelmet
csak akkor tudnak elérni, ha egy atomhatalom támogatását is maguk mögött
tudhatják. Ha a tavaszra tervezett tálib offenzívát Iszlamabad „láthatatlan
keze” is megtámogatja, a NATO-t akár béketárgyalásokra is kényszeríthetik,
amelyeken Pakisztán elérhetné, hogy Afganisztánban olyan kormány jöjjön létre,
amely szövetségesének tekinti Pakisztánt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!