hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gombafelhő Nyitra mellett
Katasztrófa egy szlovákiai lőszerraktárban

2007. 03. 14.
Szlovákia legnagyobb ipari tragédiája történt múlt pénteken, amikor felrobbant egy katonai lőszerraktár a közép-szlovákiai Nyitranovákon. A gomba alakú füstfelhőt harminc kilométerről is látni lehetett. A többek között orosz SS–23-as középhatótávolságú rakéták szétszerelésével és megsemmisítésével foglalkozó üzemben történt robbanást a szlovák hadügyminiszter szerint nem terrortámadás váltotta ki, de hivatalos magyarázat egyelőre nincs arra, hogy mi okozta a nyolc ember halálát követelő katasztrófát.

A nyitranováki fegyverraktárban történt robbanás a földdel tett egyenlővé egy
száz méter hosszú csarnokot, melynek helyén most egy tizenöt méter mély kráter
tátong. A robbanás következtében hárman életüket vesztették, és több mint
harmincan megsebesültek. További öt személy eltűnt. Őket hőkamerákkal keresik,
de nincs remény arra, hogy a romok közt megtalálják maradványaikat. A detonáció
tíz kilométeres körzetben okozott károkat a környező településeken.

Frantisek Kasicky szlovák védelmi miniszter a robbanás miatt felajánlotta
lemondását, mivel még mindig nem tudni, mi okozta a szerencsétlenséget. Robert
Fico miniszterelnök segítséget ígért az áldozatok hozzátartozóinak.

A szlovák rendőrség a szándékosság, illetve a terrortámadás lehetőségét nem
tartja valószínűnek. A hagyományos lőszerek, gránátok, rakétalövedékek
megsemmisítése úgynevezett bunkerekben történik, amelyeknek fala több méter
vastagságú. Ezekben a bunkerekben emberek nem dolgoznak, a lőszerek szétszedését
gépek végzik – nyilatkozta egy katonai szakember, aki szerint emberi mulasztás
állhat a robbanás hátterében.

Tavaly több hírforrás arról számolt be, hogy a lőszertárban szakképzetlen
munkások dolgoztak, a biztonsági előírásokat nem tartották be, illetve az
engedélyezettnél jóval nagyobb mennyiségű lőszert tartottak a bontóüzemben.
Erről a minisztériumot tavaly augusztusban tájékoztatta is a katonai

kiképzésért felelős tiszt, Ján Kacmar, aki levelében hangsúlyozta, hogy a
lőszerüzem tevékenysége nem felel meg a biztonsági előírásoknak. A nyitranováki
katonai lőszerbontóban a múltban eddig mintegy hatezer tonna

lőszert bontottak, többek között szovjet középhatótávolságú SS–23 rakétákat. A
gyárban már kilenc évvel ezelőtt is történt hasonló tragédia, akkor két ember
vesztette életét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!