hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyerésre áll Sarkozy
Célegyenesben a francia elnökválasztási kampány

2007. 02. 28.
Továbbra is vezet Nicolas Sarkozy (fenti képünkön) jobboldali elnökjelölt szocialista ellenfelével, Ségolène Royallal szemben a lassan célegyenesbe érkező francia elnökválasztási kampányban. Közvélemény-kutatások szerint Sarkozy a biztos szavazók mintegy 55 százalékát tudhatja maga mögött, míg Royal a szavazatok 45 százalékát kapná a második fordulóban. A meccs azonban még nem lejátszott, a harmadik, illetve negyedik helyen szereplő François Bayrou centrista, és Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali politikusok még okozhatnak meglepetést, de a kampány menetét a terrorfenyegetések is befolyásolhatják.

Két hónappal a franciaországi elnökválasztások első fordulója előtt Ségolène
Royal minden eddiginél mélyebb völgymenetből igyekszik kitörni. A szocialista
előválasztások során még a népszerűségi listákat vezető politikusnő
támogatottsága az utóbbi hónapban jócskán 30 százalék alá zuhant vissza. Royal,
akit pártja (PS) azzal a felkiáltással választott meg elnökjelöltnek, hogy „ő az
egyetlen, aki képes Nicolas Sarkozyt megverni”, a szavazatoknak csak mintegy 26
százalékát kapná meg az első fordulóban a TNS-Sofres közvélemény-kutató
felmérései szerint. Ezzel a francia baloldal támogatottsága 1969 óta nem látott
mélypontra zuhant vissza.

Royalnak emellett belső gondokkal is meg kell küzdenie. A PS gazdasági ügyekért
felelős országos titkára, Eric Besson múlt héten váratlanul lemondott, sőt a
pártból is kilépett. Besson három nappal az után vágta rá az ajtót Royalra, hogy
az ismertette „elnöki paktumát”, azaz választási programjának gazdasági
fejezetét. Besson a távozását azzal indokolta, hogy a kampány szervezetlen,
teljes a fejetlenség, és Royal elszakadt a valóságtól. A 35 milliárd euróra
értékelt szocialista program bevételi oldalát ugyanis nem látják biztosítottnak
a gazdasági szakemberek.

A szocialista elnökjelölt kampánya láthatóan fordulóponthoz érkezett, Royal a
választók bizalmát a hét elején sugárzott Lenne Önhöz egy kérdésem című
választási műsorban igyekezett visszaszerezni. A felmérések szerint a
politikusnő „állta a sarat”, több tévénéző volt kíváncsi rá, mint Nicolas
Sarkozyre két héttel korábban (8,91 millió szemben a 8,24 millió átlagos
nézőszámmal, azaz 37 szemben a 33 százalékos nézettségi mutatóval). A műsort
követő felmérések szerint Royalnak sikerült valamennyit ledolgozni a
hátrányából. A párton belül pedig stábjának teljes átszervezésével igyekszik új
lendületet adni a kampánynak.



Ségolène Royal. A mosoly kevés lehet

Fotók: AP

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!