Szíria-ellenes tüntetés a meggyilkolt politikusok és újságírók képeivel
Az első világháború után keresztény államként létrehozott Libanont mostanság
a politikai és vallási megosztottság jellemzi. A lakosság hatvan százaléka
muzulmán, negyven százaléka keresztény, valamint tizennyolc hivatalosan elismert
vallási irányzat létezik az országban. A legnagyobb megosztottság azonban a
szíriai befolyással kapcsolatosan alakult ki, mely még a kormányon belül is
visszaköszön, mivel Szíria-ellenes, illetve Szíria-párti frakciókból tevődik
össze. Az előbbiekhez a szunniták, a keresztények és a drúzok tartoznak, akik az
Egyesült Államok támogatását élvezik. Az utóbbiak a Hezbollah irányításával
leginkább a síitákból állnak, ez a csoport Szíria és Irán pártfogásából él. Ezt
a megosztottságot jól tükrözi az a tény, hogy az államelnök a Szíria-párti, a
miniszterelnök pedig a Szíria-ellenes oldalhoz tartozik.
A Pierre Dzsemájel-gyilkosság egy merényletsorozat része. A legnagyobb
visszhangot a 2005 februárjában történt gyilkosság váltotta ki, amikor Rafik
Hariri miniszterelnököt robbantották fel autójában Bejrútban. Ugyanebben az
évben három másik személy is gyilkosság áldozata lett: júniusban két
Szíria-ellenes közéleti személyiséggel végeztek, egyikük Samir Kassir újságíró
volt, a másik egy volt kommunista vezető, George Hawi, decemberben pedig Gebran
Tueni parlamenti képviselő vesztette életét. Ezenkívül három másik, a szíriai
rendszert kritikával illető személy ellen is merényleteket hajtottak végre, ezek
azonban nem érték el céljukat.
Libanonban sokan vélik úgy, hogy a gyilkosságok Szíria utasítására történtek,
mellyel az országon belüli feszültséget akarja kiélezni, hogy majd mint
„rendcsináló” léphessen fel. Szíria természetesen tagadja a vádakat. A
harmincnégy éves Dzsemájel megölését azonban „a Nagyobb Szíria Egységéért és
Szabadságáért harcolók” nevű közösség vállalta magára, mely nem is rejtette véka
alá, hogy a Szíria-ellenes politikus csupán az első a sok áldozat közül.
A gyilkosságokkal kapcsolatban egyébként nem történtek vádemelések, leszámítva
Hariri miniszterelnök esetét, melynek kivizsgálása az ENSZ vezetésével jelenleg
is zajlik.
Szíria huszonkilenc éve tartó katonai jelenléte formálisan 2005-ben szűnt meg
Libanonban, mikor is Hariri halálát követően erős nemzetközi nyomás hatására
kivonta csapatait az országból. Azonban több szíriai hírszerzési tiszt
Libanonban maradt, és üzletemberekként tevékenykedve különböző libanoni
biztonsági ágazatokba és politikai létesítményekbe szivárgott be.
Emellett Szíria az 1982-ben alapított Hezbollahon keresztül is fenntartja
politikai befolyását az országban. A síita harci szervezet Libanonban a nyugati
imperia-lizmus megszüntetését, helyette pedig egy iszlám állam létrehozását,
valamint Izrael államának teljes megsemmisítését tűzte ki céljául.
Az Izraellel vívott nyári háború, melyet a Hezbollah „isteni győzelemként”
értékelt, nem vetette vissza a terrorszervezet készülődését, és izraeli
szakértők azon az állásponton vannak, hogy a síitáknak kedvező demográfiai
változások kihasználásával a Hezbollah öt éven belül hatalomra fog kerül. Az
elmúlt hetekben a Hezbollah vezetője, Hasszan Nasrallah és szíriai, illetve
iráni szövetségesei nyíltan kijelentették, hogy meg akarják buktatni Fuad
Szinióra Szíria-ellenes kormányát, hogy helyette a Hezbollah vezetésével egy
Szíriát és Iránt támogató koalíció kerüljön hatalomra.
A Hezbollah a fegyverkezésre is jelentős hangsúlyt helyezett az elmúlt
időszakban. Bejrúti diplomáciai források beszámoltak arról, hogy a szervezet a
nyári háború óta sikeresen feltöltötte rakétaarzenálját, így a becslések szerint
jelenleg húszezer rövid hatótávolságú rakétával rendelkezik. Szaúd-arábiai
források pedig azt állítják, hogy a fegyverutánpótlás Irán és Szíria
segítségével történik, mely már a háború alatt is működött. Szíria és Irán
hivatalos szinten azonban még mindig tagadja ezeket a vádakat.
2006. 11. 30. (X/48)
