hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2006. 11. 22.
Nastase vád alatt

A román Legfelsőbb Bíróság vád alá helyezte Adrian Nastase volt
miniszterelnököt. A vád szerint a volt államfő hatalommal való visszaélésben,
vesztegetésben és súlyos anyagi károkat okozó gazdasági bűncselekményekben
vétkes, az exkormányfő szerint azonban kirakatperről van szó, amellyel a hatalom
a korrupcióellenes elszántságát demonstrálja az EU felé. Nastase ellen 2004-ben
kezdődött vizsgálat, egy egyik képviselőtársa által értékesített telek ügyében.
Az ügyet egy évvel később lezárták, majd néhány hónappal később ismét
vizsgálatot rendeltek el a volt miniszterelnök vagyonbevallásának nyilvánosságra
kerülése miatt, amelyben Nastase azt nyilatkozta, hogy felesége nagynénjétől
örökölt összesen egymillió dollár értékű telkeket és vagyontárgyakat.

Szerbia: magyar pártok egymás ellen

Egyedül indulnak a januári szerbiai parlamenti választáson a délvidéki magyar
pártok – jelentette a keddi Magyar Szó, Kasza Józsefet, a Vajdaságban
kormányerővé is vált legnagyobb párt elnökét idézve. Kasza szerint a VMSZ
könnyedén átugorja a nemzeti közösségek számára az 5 százalékos választási
küszöb helyett megszabott úgynevezett természetes küszöböt. Az Ágoston András
vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt választmánya ugyancsak úgy döntött, hogy
a párt önállóan indul a parlamenti választáson. A döntés azonban nem végleges, a
testület fenntartotta magának a lehetőséget, hogy az esetleges jövőbeni pártközi
tárgyalások eredményeitől függően megváltoztassa.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!