hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hány szavazatot hoz bin Laden?
Választási láz az Egyesült Államokban

2006. 11. 01.
Az Egyesült Államokban javában folyik a felkészülés a november 7-én tartandó kongresszusi választásokra. Mindkét nagy politikai párt, a republikánusok és demokraták számára komoly jelentoséggel bír az esemény, hiszen a Kongresszus egy részének újraválasztása történik, amelyet sokan a 2008 novemberében megrendezett elnökválasztás fopróbájának tartanak.



Barack Obama

Mind a Republikánus mind a Demokrata Párt sajátos módon „játszik rá”
szavazótáborának hagyományos értékeire, illetve az amerikai szavazási
szokásokra. A republikánusok a hagyományos konzervatív értékekkel,
nemzetbiztonsági kérdésekkel, a terrorveszély bemutatásával kívánják a
szavazatokat maximalizálni. A Republikánus Párt kampányának központi eleme a
terrorizmus elleni hatásos harc folytatása: a szavazók mozgósításához Oszama bin
Laden képét és szavait tartalmazó hirdetést vetettek be. A viszonylag egyszeru
politikai üzenetet közvetíto reklámklipben al-Kaida harcosok képei tunnek fel
katonai kiképzés közben, mellettük több terrorista vezér látható, majd egy bin
Ladennek tulajdonított mondatot idéz a hirdetés, mely szerint „ami ezután
következik, az még nagyobb lesz”. „Ez most a tét” – zárul a politikai hirdetés.



Hillary Clinton

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!