hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyolc év magány
Egy föld alatti cella fogságában

2006. 09. 05.
A múlt hét közepén megdöbbentő esemény rázta meg egy Bécs melletti kisváros, Strasshof mindennapjait. Egy nyolc évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt kislány – immár fiatal hölgy – hirtelen felbukkant a semmiből.



Priklopil háza – nyolc éven át a kislány börtöne

Fotó: AP



Wolfgang Priklopil

Natascha Kampusch 1998-ban egy nap iskolába indult, de nem érkezett meg –
egyik barátnője állítása szerint azért, mert egy ismeretlen elrabolta egy fehér
mikrobusszal. Annak idején az egész várost felforgatták, mindenkit kikérdeztek,
az összes kisbusztulajdonost megvizsgálták, még a francia sorozatgyilkosra,
Michel Fourniret-re is gyanakodtak a hatóságok, de mindenhol falakba ütköztek.
Sokáig a gyermek elvált szülei is gyanúsítottak voltak, kiváltképp az anya,
akinek nem volt elfogadható alibije.

Azt azonban senki nem gondolta, hogy Natascha a városban, szinte az orruk előtt
van – egy negyvennégy éves, beteg lelkű férfi háza alatt, a pincében. A lányon
mély nyomokat hagyott az elmúlt nyolc év, mivel fogva tartója egy 3 x 2 méteres
cellában őrizte – egy százötven kilós hangszigetelt páncélajtó mögött. A
cellában volt ugyan televízió, és a lány elmondása szerint olvashatott újságot
is, mégis túlzás annyival elintézni mindezt, hogy „legalább nem szoktam rá a
cigarettára”, ahogy az Kampuschnak a sajtóhoz eljuttatott levelében áll.

Nataschát a család egy távoli ismerőse, Wolfgang Priklopil (képünkön)
híradás-technikus rabolta el, aki a szakértők szerint már hónapokkal előre
eltervezte a gyermekrablást. Erre utal az is, hogy a pincecella készen várta
újdonsült lakóját – villannyal, folyóvízzel és csatornával felszerelve. A férfi,
akit mindenki zárkózottnak ismert, az idén kicsit lazábbra engedte a kislány
őrzését, mint korábban. Egyszer még bevásárolni is elvitte, és a kertben is
adott neki feladatokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!