hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2006. 09. 27.
Tolódik a fogolycsere

A palesztin Hamasz által elfogott Gilad Salit nevű katona szabadon bocsátása
érdekében folyó tárgyalások megrekedtek, mivel a palesztin fél követeli, hogy a
nyolcszáz bebörtönzött személy között, akiket Izrael Gilad Salit érdekében
hajlandó szabadon bocsátani, legyenek olyan terroristák is, akik az intifáda
idején izraeli gyermekeket és asszonyokat gyilkoltak meg.

Izraeli hivatalos személyek találkozót tartottak az egyiptomi titkosszolgálat
vezetőjével, Omár Szulejmánnal Kairóban, aki elmondta, hogy ugyan a tárgyalások
példamutató módon zajlottak, azonban a fiatal katona a közeljövőben nem térhet
haza. A katona a szüleinek küldött levelében azt a reményét fejezte ki, hogy
szűk egy éven belül tartandó születésnapjáig újra együtt lehet majd velük.

Jobbközép svéd kormány 12 év után

A Mérsékelt Párt által vezetett ellenzéki jobbközép koalíció nyerte meg a
vasárnapi svédországi parlamenti választásokat, véget vetve a szociáldemokraták
tizenkét éve tartó kormányzásának. A Mérsékelt Párt negyvenegy éves vezetője,
Fredrik Reinfeldt, aki a miniszterelnöki tisztség várományosa, vasárnap késő
este bejelentette, hogy a jobbközép ellenzéket „a csapatmunka segítette
győzelemre”. Az ötvenhét éves Göran Persson szociáldemokrata miniszterelnök, aki
egyike Európa legrégebben hatalmon lévő vezetőinek, még vasárnap beismerte a
választási vereséget, és azt mondta, hogy a jövő márciusi kongresszuson távozik
a párt éléről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!