hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Irkutszk, a fekete repülőtér
Újabb légikatasztrófa Szibéria fővárosában

2006. 07. 18.
Július 10-én Oroszország gyászolt: Szibéria egyik központi városában, Irkutszkban leszállás közben kigyulladt egy A–310-es típusú repülőgép, 203 utasa közül 131 meghalt. Az előzetes vizsgálatok szerint a fékrendszer mondta fel a szolgálatot. Az Interfax Hírügynökség szerint Irkutszk az oroszországi légiforgalom egyik „fekete helye” lett az utóbbi tizenöt év hírei alapján. 1994 januárjában felszállás közben meghibásodott, majd lezuhant egy TU–154-es utasszállító gép, 124 ember halt meg akkor. 1997 decemberében egy repülőgéphordozó AN–124-es, fedélzetén két vadászrepülővel, lakóházakra zuhant. Hetven ember meghalt, százak sebesültek meg. 1999 júliusában pár másodperccel a felszállás után lezuhant egy IL–76 típusú teherszállító repülőgép, csodával határos módon a személyzet közül senki sem sérült meg komolyabban.

Pontosan két évvel később egy TU–154-es repülőgép zuhant itt le: 145 halott
az eredmény. Idén áprilisban és májusban két gépnek is kényszerleszállást
kellett végrehajtania: egyiknek a hajtóművei mondták fel a szolgálatot, a
másikon pedig az utastér hermetizációja szűnt meg.

Minden esetben technikai hibát jelöltek meg a baleset okaként; ez vagy a rossz
állapotú gépparkról, vagy a szerelők elégtelen felkészültségéről tanúskodik. Az
is lehet, hogy az irkutszki repülőtér állaga is hagy kívánnivalót. Ilyen
következtetést lehet levonni legalábbis Levityin közlekedésügyi miniszter
szavaiból, aki máris indítványozta egy új reptér építését a városban. Az esetet
vizsgáló bizottság felelősöket keres, ígéretük szerint még annak is utánanéznek,
volt-e építési engedélyük azoknak az építményeknek, amelyeknek a szerencsétlenül
járt repülőgép nekiütközött.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!