hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rakétaválság Keleten
Észak-Korea a tűzzel játszik

2006. 07. 04.
Dél-Korea kormánya bejelentette, hogy lépéseket fog tenni Észak-Korea ellen, ha az ország tovább teszteli a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat, amelyeket George W. Bush amerikai elnök provokációnak minősített.



Fotók: AP

Bush szerint Észak-Korea „nem egy őszinte társadalom, és jobban tenné, ha
megosztaná terveit a világ többi részével”. Az amerikai elnök 2002-ben a „gonosz
tengelyéhez” sorolta az országot Irak és Irán mellett. Song Min Szun, a
dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, aki a bejelentést tette, nem
részletezte, hogy milyen lépésekre kerülhet sor.

Dél-Korea mellett Kína, Japán és Oroszország is csatlakozott az Egyesült
Államokhoz, amely június 19-én, az első rakétafeltöltés után felszólította
Észak-Koreát a hadműveletek leállítására. A tesztelt Taepodong–2 típusú rakéták
ugyanis elegendő hatótávolsággal (3500–6000 kilométer) rendelkeznek ahhoz, hogy
elérjék az amerikai partokat.

Japán már háromszor figyelmeztette Phenjant, hogy az Egyesült Államokkal
karöltve határozott ellenlépést tesz a rakéta kipróbálása esetén. Koidzumi
Junicsiro japán miniszterelnök Tokióban reményét fejezte ki, hogy Phenjan eláll
a rakétateszttől. Ellenkező esetben Japánnak nem marad más választása, mint az
Egyesült Államokkal együtt megtorolni azt. A megtorlás mikéntjét azonban a
kormányfő nem pontosította. Aszo Taro japán külügyminiszter leszögezte: a
szigetország támadásnak tekintene egy területére akár csak véletlenül lehulló
észak-koreai rakétát, és azonnal az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulna.



Wen Jiabao kínai és John Howard ausztrál elnök

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!