hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Izrael újra egyedül
Európában elvetik az Olmert-tervet

2006. 06. 20.
Tony Blair brit kormányfő egyértelműen elvetette Ehud Olmert izraeli miniszterelnök egyoldalú kivonulási tervét. „Nincs más útja a konfliktus megoldásának, mint a tárgyalásos rendezés” – jelentette ki Olmerttel közösen tartott sajtóértekezletén. Bush korábban merésznek nevezte a tervet, és azt állította, hogy az „fontos lépés lehet a béke felé”. Még az amerikai elnök is előnyben részesítette a kétoldalú megállapodásokat. Arról nem is beszélve, hogy Bush elutasította Olmert pénzügyi segélykérelmét is.



Ehud Olmert és Tony Blair Londonban. Nehezen értették egymást

Blair megismételte, hogy a palesztinoknak el kell fogadniuk a nemzetközi
közösség feltételeit, a terrorról való lemondást, a megkötött egyezmények és
Izrael létezésének elismerését. „A nemzetközi közösségnek mindent meg kell
tennie annak érdekében, hogy a konfliktus tárgyalásos úton, és ne egyoldalú
kivonulással oldódjon meg” – tette hozzá a brit kormányfő.

Olmert ennek ellenére a Downing Street 10-ben tartott találkozójukat és az azt
követő sajtótájékoztatót sikerként könyvelte el. Blair – Olmert szerint – nem
ellenezte tervét, sőt még tanácsokat is adott neki, hogyan tudná elképzeléseit
elfogadtatni más vezetőkkel is. „Amikor Saron a gázai tervét bejelentette,
eleinte mindenki ellenezte” – próbálta az izraeli miniszterelnök kedvezőbb
színben feltüntetni Blair álláspontját.

A brit sajtó ellenségesebb volt. „Annexióként”, egyfajta „földrablásként”
aposztrofálta az izraeli tervet. A BBC riportere még Olmertet is kérdőre vonta,
vajon milyen alapon akarja Izrael megtartani Ciszjordánia és a Jordán-völgy
bizonyos részeit?

Az izraeli kormányfő felajánlotta Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság
elnökének a területek 90 százalékát azzal, hogy a fennmaradó 10 százalék sorsát
kétoldalú tárgyalásokon rendezzék. A két politikus még ebben a hónapban
találkozik. Iszmail Hanijének (balra), a PH kormányfőjének viszont Olmert azt
üzente: a terrorcselekmények elkövetéséért mindenkinek felelnie kell. A Hamasz
ugyanis a pénteki Bét Lahije-i tragikus eseményeket (lásd keretes írásunk)
követően bejelentette: felújítja az Izrael elleni fegyveres harcot. Vasárnap
ennek eredményeképpen 18 Kasszam rakétát lőttek ki Szderot izraeli városra.
Kedden izraeli rakéta talált el egy Katyusa rakétákat szállító és azok
kilövésére szolgáló járművet. A robbanásban kilenc palesztin halt meg, hárman az
Iszlám Dzsihád tagjai.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!