Robert Fico
Meglepetésre és minden korábbi felmérést túlszárnyalva a Mikulás Dzurinda
vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) jól szerepelt (18,4
százalék), négy évvel ezelőtti eredményükhöz képest is erősíteni tudtak.
Történelmi rekordot ért el a Magyar Koalíció Pártja (MKP), megszerezve a
szavazók 11,7 százalékának támogatását. Ugyanilyen eredménnyel, ezáltal erős
képviselettel szintén a törvényhozásba került a Szlovák Nemzeti Párt (SNS),
amely a választások után is folytatja arrogáns, magyarellenes retorikáját, és
sürgeti a „szlovák kormány” létrehozását. A nagy vesztes Vladimir Meciar és a
Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), melynek támogatottsága több mint a
felével csökkent (8,8 százalék), valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH),
amely meglepetésre utolsóként (8,3 százalék) jutott a parlamentbe. Az utóbbi
párt gyenge szereplése, úgy tűnik, eldöntötte a korábbi, a vatikáni szerződések
kapcsán kibontakozott kormányválság hátterében húzódó kérdést is: Szlovákiában a
konzervatív érzelmű szavazók többsége inkább a liberalizmussal, mint a
radikalizmussal rokonszenvez.
Mikulás Dzurinda Fotók: AP
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »