hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az orosz politika nagy rejtélye
Ki lesz Putyin után?

2006. 07. 04.
Oroszországban már létezik az úgynevezett „2008-as probléma”. Ez a kód Vlagyimir Putyin utódlásának kérdését fedi. Mivel az elnök bejelentette, hogy nem jelölteti magát harmadszor, egyre több a találgatás a szóba jöhető jelöltekről. Június végén az ázsiai csúcstalálkozón Sanghajban Putyin is megszólalt az ügyben és jelezte: korántsem biztos, hogy az ismert esélyesek közül kerül majd ki az utódja.



A lehetséges esélyesek

Júniusban Putyin két nagyszabású rendezvényen is képviselte Oroszországot.
A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon a Független Államok Közösségének
(FÁK) befektetési projektjeit mutatták be; az előrejelzések pedig optimista
várakozásokról és a jövőbeli gazdasági növekedésről szóltak.

Az „orosz Davos” fő politikai történése Putyin és a grúz elnök, Mihail
Szakasvili találkozója volt. Kétórás beszélgetésük során az orosz elnök
elismerte, hogy a két ország közötti viszony nem éppen harmonikus. Ahogy az
Izvesztyija írja, mindkét vezető egyetértett abban, hogy fel kell oldani
a feszültségeket, mindemellett azonban egyetlen problémás kérdésben sem tudtak
közös nevezőre jutni.

Oroszország Grúziához, illetve Ukrajnához fűződő viszonya egyaránt a FÁK-on
belüli komoly válság jele, s ez ráadásul egyre mélyül, kimenetele pedig
bizonytalan. Az orosz társadalom egyre nagyobb ellenérzéssel viseltetik Ukrajna
és vezetői iránt. Ennek fő oka Kijev demonstratív orientációja a Nyugat és a
NATO felé, amiben az utolsó cseppet az amerikai hadtesteknek a Krímbe történő
„beköltözése” jelentette. Az eseményt az orosz ajkú ukrán lakosok, valamint az
orosz média és a közvélemény is élesen elítélte, mivel a Krím-félszigetet még
mindig saját területnek tartják, ami törvénytelen úton került Ukrajna birtokába
a Szovjetunió széthullásakor. Az országban újból felerősödött a NATO-ellenes
hangulat, melyet sikeresen kihasználnak olyan politikusok, mint például
a botrányairól elhíresült Vlagyimir Zsirinovszkij.

Moszkva számára a válság hírei után némi kompenzációt jelentett a jubileumi
sanghaji találkozó. Itt egyértelműen érzékelhető volt, hogy az öt éve, 2001-ben
alakult  Sanghaji Együttműködési Egyezmény (SEE) reális erőt jelent Ázsiában, és
az Egyesült Államoknak amolyan ellensúlyaként is megállja a helyét a régióban.



Putyin és Szakasvili grúz elnök

Fotók: AP

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!