hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Prodi: A játszmának vége
Berlusconi: Kormányozni akarok

2006. 04. 25.
Több mint egy héttel az olasz választások után megoldódni látszik a patthelyzet. Berlusconi ugyan nem adta fel, mégis egyre biztosabbnak látszik a Romano Prodi vezette balközép koalíció győzelme. A Belügyminisztérium már bejelentette: a vitatott szavazatok száma jóval alacsonyabb volt a kezdetben beharangozottnál, így nincs esély arra, hogy az eredmény megforduljon. A bejelentést a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette.



Romano Prodi Fotók: AP

Berlusconi jobbközép koalícióját az alsóházban 25 ezer szavazattal győzte le
a Prodi által vezetett koalíció.

A korai statisztikák azonban közel 43 ezer vitatott voksot jeleztek, amelyek
ellenőrzése után az eredmények akár meg is fordulhattak volna. Ezt az utolsó
szalmaszálat is megragadva Berlusconi azonnal csalást kiáltott, és a szavazatok
ellenőrzését követelte. A miniszterelnököt azonban a saját pártjából, a Forza
Italiából állított belügyminiszternek kellett kiábrándítania, amikor
bejelentette, hogy a vitatott szavazatok száma mindössze ötezer, így ezek már
nem változtathatnak az eredményeken. A bejelentést a Legfelsőbb Bíróság is
megerősítette.

Míg Berlusconi továbbra is azt hajtogatja: „Ellen fogunk állni. Továbbra is
kormányozni akarok!”, Prodi már munkához is látott, mondván: „A játszmának vége.
Itt az ideje, hogy elismerjék a győzelmünket, és pontot tegyünk ennek a
nevetséges komédiának a végére, hogy tovább tudjunk lépni.” Miután az
állítólagos tömeges csalások nem igazolódtak be, Berlusconi felajánlotta
riválisának, hogy német mintára alakítsanak nagykoalíciót. Prodi azonban ezelől
elzárkózott azzal, hogy megvan a szükséges többsége a kormányzáshoz,
Berlusconinak mennie kell. Erről azonban a szakértők többsége kevésbé van
meggyőződve: attól tartanak, hogy Signor Prodi „orrhossznyi” előnye nem lesz
elegendő az égetően szükséges gazdasági reformok véghezviteléhez.

Erre apellál Berlusconi jobbközép koalíciója is, amelyben a választások utáni
huzavonában némi nézetellentét mutatkozott. A jelenlegi kabinet több tagja arra
próbálta rávenni a miniszterelnököt, hogy ismerje be vereségét, a legjobb
stratégia ugyanis jelen pillanatban az, ha megvárják, amíg Prodi rendkívül
törékenynek tűnő koalíciója magától összeomlik. „Egységben voltunk a kormányban,
még inkább egységben leszünk ellenzékben” – jegyezte meg Giulio Tremonti
pénzügyminiszter. Többen azt remélik, hogy akár már idén október–november
környékén új választásokat lehet tartani.



Silvio Berlusconi

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!