Efraim Zuroff Fotó: Reuters
Nagyon nehéz és igen népszerűtlen ügy ez. A kormányok azt szeretnék, ha ez a
probléma egyszerűen eltűnne, és az idő ebben segíti őket: ahogy telnek az évek,
ezek az idős emberek meghalnak, és vége a történetnek. Akik még élnek, jelenleg
már nem jelentenek közvetlen veszélyt a társadalomra. A kormányoknak ezért nem
sürgős, hogy bíróság elé kerüljenek. Nem arról van szó, hogy meg kell védeni a
társadalmat ezektől az emberektől, hanem történelmi igazságot kell szolgáltatni.
Részben ez a gondok forrása. Ha egy sorozatgyilkos lenne szabadlábon, a kormány
mindent elkövetne, hogy elfogják. Az általunk keresett emberek többnyire igen
súlyos bűntetteket követtek el. Most azonban nem áll fenn a veszélye, hogy ezt
megismétlik. Úgy fogalmaznék, hogy „csak” morális veszélyt jelentenek a
társadalomra. Ez azonban legalább olyan fontos, ha nem fontosabb.
A morális és jogi igazságszolgáltatás mellett van más célja is a
tevékenységüknek?
– Igen. Egy további fontos szempont a történelem feldolgozása. Sok
posztkommunista országban, így Magyarországon is, új történelemkönyveket írnak.
A kérdés az, hogy mit fognak mondani a gyerekeknek, mit írnak le: az igazságot,
vagy pedig azt, hogy azok a csúnya németek és osztrákok idejöttek, és kiirtották
a zsidóinkat, akik békében éltek itt közöttünk. Aztán mindenki megsiratja a
zsidókat, mert úgymond ez volt a holokauszt. A történetnek azonban az is része,
mégpedig lényeges része, hogy a deportálásokban helyiek is közreműködtek.
Magyarország számára például ez még fontosabb, mint a többi esemény.
Mennyire haladt előre Európa, főként pedig az egykori keleti tömb országai a
múlt feldolgozásában?
– Szerintem nem fényes a bizonyítvány. A múlt héten a litván fővárosban,
Vilniusban Algimantas Dailide-t, az egykori litván rendőrség, a Saugumas egyik
tagját elítélték, mert részt vett civilek ellen elkövetett atrocitásokban. Öt év
börtönbüntetést kapott, de a litván bírák ügy döntöttek, nem kell börtönbe
vonulnia, mivel a felesége beteg, ő pedig nyolcvanöt éves. Azonban az, hogy ő
ilyen idős, még nem teszi őt igaz emberré. És az sem, hogy ennyi időn keresztül
megúszta az igazságszolgáltatást. Ez az ügy riasztó üzenetet közvetít a
társadalom számára. De érdemes Németországot és Ausztriát is összehasonlítani.
Ugyanazt a nyelvet beszélik, de míg Németország szembenézett a múltjával,
Ausztria sajnos elmulasztotta ezt. Még tizenöt évvel ezelőtt is úgy adta elő
magát, mintha Hitler első áldozata lett volna. Az akció során találtunk néhány
gyanúsítottat Ausztriában is, de Bécs egyszerűen nem volt hajlandó bíróság elé
állítani őket. Botrány, de tény: Ausztria a náci háborús bűnösök paradicsoma.
Simon Wiesenthal (archív felvétel)