hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beindult a német motor
Merkel átvette az irányítást

2005. 11. 29.
A németországi Kereszténydemokrata Unió vezetőjét, Angela Merkelt kedden délután Németország történetének első női kancellárává választották, miután a képviselőház előtt az "Isten engem úgy segéljen" formulával lezárva letette a hivatali esküt. Több szempontból is történelmi volt a pillanat: elsőként vette át keletnémet politikus a Szövetségi Köztársaság legfelsőbb pozícióját, és ráadásként Merkel az eddigi legfiatalabb kancellárja Németországnak. 



Angela Merkel az új német kancellár. Kérem a következőt! Fotó: Reuters

"Az új kancellár nem annyira médiaszemélyiség, mint az elődje, viszont kétség nélkül tudja, hogy mely lépésekkel lehet a német gazdaságot rendbe hozni" – írja a londoni Daily Telegraph a történelmi esemény kapcsán. Ezt a határozottságot mutatja az is, hogy az új kormányfő hivatalba lépésének első napján máris a "lovak közé csapott". Csütörtökön benyújtásra kerültek az első törvénytervezetek, amelyek szerencsés esetben akár már 2006. január 1-jén hatályba léphetnek. A gyorsított tempó nemcsak a kormányra, hanem a frakciókra, a Szövetségi Tanácsra és a képviselőházra is érvényes, és ha nem is minden tervezetből lesz törvény jövő januárra, az elhúzódó kormányalakítás miatt elkelnek a hatékonyságnövelő intézkedések. A kancellár azt is bejelentette, hogy a kormány a munkanélküliség csökkentését tűzte ki az egyik legfőbb céljának. 

Franz Müntefering szociális és munkaügyi miniszter nyilatkozata szerint az idősebb munkavállalók munkába állását elősegítő törvénytervezetet, amelyet az Európai Törvényszék visszautasított, ugyancsak felülvizsgálják. Müntefering egyetértett a kancellárral abban, hogy a munkanélküliség kérdésének elbagatellizálása súlyos következményekkel járhat a kormány későbbi teljesítőképességére nézve. 

A régóta tervezett adókedvezmény-csökkentésben is megtették a legelső lépéseket: napirendre került a nagyvonalú adókedvezmények megszüntetése a nagyvállalatok esetében, akárcsak az ingatlanépítéshez vagy vásárláshoz kapcsolódó állami hozzájárulás felszámolása. Többek között megszűnnek a végkielégítések, és a jövőben nem írhatók majd le az adótanácsadói költségek sem. 

A koalíciós megállapodások feltétele volt, hogy a munkanélküliek részére az Ich AG keretein belül nyújtott speciális járulék is megszüntetésre kerüljön jövőre. Ennek ellensúlyozására viszont a jövő héten elindul a munkanélküli segély összegének kiegyenlítése a két országrész között, ami négy eurós növekedést jelent a keleti oldalon. A kisvállalkozások számára is kedvezőbb adószabályok kerülnek majd megállapításra, amelyek a szektor erősítését, és ezáltal a gazdaság gyorsabb növekedését segíthetik elő.

A nemzetközi politikában is sürgetnek a határidők. Merkel első kancellári látogatása során Franciaországban máris jelzéseket adott arról, hogy a Schröder-féle tengelypolitikát nem kívánja minden részletében folytatni. Jacques Chirac francia elnökkel folytatott megbeszélése során kijelentette, hogy a két ország kapcsolata az Európai Unión belül nem német–francia tengelyként, hanem inkább motorként funkcionálhat: "Németországnak és Franciaországnak a szociális piacgazdaságról és a globalizációról alkotott elképzeléseivel motorrá kell válnia." Emellett a német kormányfő kijelentette, hogy a közép- és kelet-európai országoknak is fontos szerepet kell játszaniuk a német Európa-politikában. Ez a felvetés nem hatott újdonságként, mivel a CDU–CSU unió már korábban is a Schröder-kormány szemére vetette, hogy a "túl" szoros francia és orosz kapcsolatok a kisebb országok rovására erősödnek. 

Merkel emellett bejelentette, hogy a két ország közötti szokásos kétoldalú csúcstalálkozókra a továbbiakban is sor fog kerülni. A következő Berlinben esedékes, még a Brüsszelben megrendezett uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozó előtt. A jövő év tavaszán pedig egy német–francia kormányközi ülésre is sor fog kerülni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!