hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyurcsány Bushnál járt

2005. 10. 18.
"Először magyarok vagyunk, másodszor demokraták, és csak harmadsorban konzervatívok, liberálisok vagy szociáldemokraták" – jelentette ki amerikai útjának záró programján a washingtoni magyarság képviselői előtti beszédében Gyurcsány Ferenc. 

A kormányfő amerikai útja során szokatlanul hosszú, közel egy órás megbeszélést folytatott George W. Bush elnökkel, aki Magyarországról azt mondta, hogy "barátok és szövetségesek vagyunk". Az MTI értesülése szerint "Magyarország kedvező megítélésében fontos szerepet játszottak a gesztusok is, s igen kedvezően fogadták a Katrina hurrikán után felajánlott magyar segélyt és a magánszféra szolidaritását, nevezetesen a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Hit Gyülekezete és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat segélyakcióját." A találkozó során Gyurcsány Ferenc felvetette a sok nehézséget jelentő vízumkérdést is, amelyről Bush elmondta: ismerik a problémát, és igyekeznek egy menetrendet felállítani a korlátozások enyhítésére. Az elnök nem adott konkrét választ arra az újságírói kérdésre, hogy ellátogat-e jövőre Magyarországra az 1956-os forradalom 50. évfordulójának évében. Ugyanakkor a Magyar Szabadságharcos Világszövetség lapunknak nyilatkozó egyik New York-i vezetője sérelmezte, hogy Bush a sajtótájékoztatón a forradalomról mint 1956-os "incidensekről" beszélt. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!