hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Putyin sokáig folytatná

2005. 10. 04.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy maratonira nyúlt élő televíziós show-műsorban nézők kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy elnöksége éveiben gazdasági stabilitást adott az oroszoknak, és esélyt arra, hogy legalább terveket szőjenek az életükkel kapcsolatban. 

Egy az elnök tevékenységét méltató betelefonálásra reagálva, mely javasolta, hogy az elnök az alkotmány módosításával vállaljon el egy harmadik ciklust is, az elnök elmondta, hogy nem kíván az alkotmányhoz nyúlni, majd sokatmondóan hozzátette, hogy mandátuma 2008-as lejárta után is vezető szerepet kíván betölteni az orosz politikai életben. Mint mondta, nem kíván élete végéig a Kremlben élni, de meg fogja találni a maga helyét a dolgok rendszerében. Mikor újságírók ennek részletezését kérték tőle, csak annyit mondott: "Hagyjuk nyitva ezt a kérdést." Sokan azt várják, hogy a jelenleg ötvenkét éves politikus ugyanúgy ki fogja nevelni saját utódját elnöksége hátralevő három évében, ahogy őt felkarolta annak idején Borisz Jelcin korábbi elnök.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!