Robin Cook Fotó: Reuters
Cook és második felesége, Gaynor éppen nyári vakációjukat töltötték a skóciai hegyekben, amikor az egyik hegyi séta közben Cook hirtelen összeesett. A mentőket egy éppen arra járó turista mobiltelefonjáról értesítette, és bár azok helikopterrel siettek a szerencsétlenül járt politikus segítségére, megmenteni már nem tudták. A több mint harminc éve a Munkáspárt színeiben politizáló Cookot szülőföldjén, Skóciában helyezik majd örök nyugalomra. Bár bevallottan megrögzött ateista volt, családja semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy Edinburgh egyik legnagyobb katedrálisában tartsák meg a gyászszertartást. "Az esküvőnk is templomban volt, pedig már akkor is ateista volt" – vallja első felesége.
A BBC élőben közvetíti a búcsúztatót, amelyen a brit Munkáspárt és a politikai elit színe-java mellett jelen lesz többek között
Madeleine Albright, az Egyesült Államok korábbi külügyminisztere is. A sajtó azonban máris éppenhogy az egyik prominens személyiség távollétére koncentrál: Tony Blair ugyanis úgy döntött, a temetés miatt nem szakítja félbe Karib-tengeri nyaralását, és maga helyett John Prescott miniszterelnök-helyettest küldi el a szertartásra, míg jómaga majd egy későbbi megemlékezésen óhajt részt venni.
Az utóbbi időben tapasztalt hűvös viszony ellenére a Downing Street méltatta Cook tehetségét és elkötelezettségét, a jelenkor "legnagyobb parlamenti képviselőjének" nevezvén őt, aki "kulcsszerepet játszott Nagy-Britannia európai szerepének újbóli meghatározásában". Cookot nagyszer? vitapartnernek tartották, aki helyenként briliáns érvekkel és kiváló szónoki képességekkel mért csapást ellenfeleire. Ellenzéki politikusként annak idején nagyban hozzájárult a konzervatív kormány tekintélyének meggyengítéséhez és a Munkáspárt 1997-es győzelméhez. Robin Cook külügyminiszteri tevékenysége során leginkább a koszovói válságban játszott szerepe miatt nyert méltatást. Szónoki tehetségét bizonyítja, hogy a történelemben elsőként volt képes hangos éljenzésre bírni a szigorú alsóházi képviselőket, amikor az iraki háború elleni tiltakozása jeléül – könnyeivel küszködve – lemondott az alsóház vezetői posztjáról. Cook azt is követelte, hogy Blair mondjon le, és helyét adja át Gordon Brown pénzügyminiszternek. Botrányba fulladt ugyanakkor az 1998-as izraeli látogatása, mivel Cook nem volt hajlandó elmenni a Jad Vasem emlékhelyre koszorút helyezni a holokauszt áldozatai tiszteletére, helyette a Palesztin Hatóság vezetőivel egy vitatott jeruzsálemi építkezést keresett fel. (Egy évvel később aztán pótolta mulasztását.)
Bár Cook volt felesége, Margaret most lelkesen méltatja volt férjét, néhány évvel ezelőtt még egészen más véleményen volt. Amikor 1997-ben az egyik bulvárlap nagydobra verte, hogy Cook viszonyt folytatott titkárnőjével, Gaynorral, a Downing Street válaszút elé állította a politikust: válasszon a két nő között. Cook szinte azonnal döntött: elvált Margarettől, akivel már 28 éve élt házasságban, és akitől két fia is született, és feleségül vette Gaynort. Margaret ekkor könyvet jelentetett meg Cookról, amelyben kitálalta házasságuk nehézségeit, és azt állította: a férfinek több nővel is volt viszonya, és erősen ivott is. Amikor a botrányra fény derült, éppen Tony Blair volt az, aki védelmébe vette Cookot a sajtó előtt, és elutasította a Cook lemondására irányuló követeléseket. Cook azt remélte, hogy Blair távozása után a jövőben újra miniszteri tárcát kaphat majd a Blair utódának kikiáltott Gordon Brown alatt.