hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Földrengések a Földközi-tengernél

2005. 08. 30.
Két napon belül két közepes erősség? földrengés rázta meg a Földközi-tenger térségét. Előbb a Richter-skála szerinti 4,4-es erősség? földrengés okozott kisebb riadalmat Rómában. Az emberek az utcákra szaladtak, és több turista is pánikba esett. Károkról vagy áldozatokról nem érkezett jelentés.

A nagyváros nem egy kerületében az emberek rémülten rohantak az utcára.
Rövid időre pánikba esett a város legnevezetesebb látványosságai, a
Colosseum és a Trevi-kút körül nézelődő nagy számú turista is. Régészek
vizsgálat alá vetették a műemlékeket, nem szenvedtek-e kárt. Augusztus 24-én
pedig az Égei-tenger partvidékén rengett a föld. Az 5,1-es fokozatú földmozgás
epicentruma a görög Lemnosz és Leszbosz szigetek között volt. Egyik esetben
sem jelentettek károkat vagy áldozatokat. A térségben gyakoriak a földrengések:
1999-ben csaknem 20 ezer ember halt meg, amikor két nagy erej? földrengés történt
Törökország északnyugati részén, Olaszországban pedig legutóbb 2002-ben
történt halálos áldozatokkal járó katasztrófa, amikor az Assisiben található
híres Szent Ferenc-bazilika is súlyos károkat szenvedett. (Hetek – MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!