A jelenlegi információk szerint tehát a négy elkövető – akik közül hármat meg is neveztek – Leedsben lakott, és mindegyikük pakisztáni származású brit állampolgár volt, ketten nemrégiben tértek haza Pakisztánból. Az egyik verzió szerint egy bérelt autóval, egy másik szerint vonattal mentek Lutonba, ahonnan a 7.40-es Thameslink vonattal a King\'s Cross pályaudvarra utaztak. Itt a biztonsági kamerák megörökítették kedélyes beszélgetésüket. Ezt követően szétváltak útjaik, hárman közülük a metróra, a negyedik a 30-as buszra szállt fel, ezután pedig felrobbantották magukat. A nyomozás eddigi eredménye alapján tehát most már Európa sem érintetlen a terrorizmus e legmodernebb formájától. A nyomozással párhuzamosan, a napokban került sor az Európai Unió belügyminisztereinek találkozójára, ahol azokról a lehetséges intézkedésekről tárgyaltak, amelyekkel meg lehet akadályozni a terror terjedését.
Cikkeink a külpolitika, fókusz és vélemény rovatban.