hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Feszült várakozás Gázában
Még két hónap a kivonulásig

2005. 06. 28.
A gázai kivonulás végrehajtásáig már csak két hónap maradt hátra, a kérdőjelek azonban sokasodnak. Ariel Saron aggodalma már nemcsak arra vonatkozik, mi lesz Gáza után, a kormányfő már abban sem biztos, hogy a települések felszámolása és a hadsereg kivonása fegyveres incidens nélkül zajlik le.



Egy zsidó család fát ültet otthona elé a Gázai övezetben. Puskaporos hordó Fotó: Reuters

Az Iszlám Dzsihád damaszkuszi központja utasítására gyakorlatilag felmondta a tűzszünetet, és teljes gőzzel működésbe lépett. Már januárban öngyilkos merényletet hajtottak végre Tel Avivban a Hamasszal együtt. Az elmúlt hónapokban Izraelnek több ehhez hasonló öngyilkos akciót sikerült megelőznie. A szervezet Rice amerikai külügyminiszter látogatására időzítve négy nap alatt terrortámadást intézett Kfar Darom település ellen, rakétákat lőtt ki Sderotra, megölt egy katonát az egyiptomi határ mentén fekvő Philadelphi úton, és egy polgári személyt Baka el-Sarkijánál.

Izrael a hét elején őrizetbe vett 52 Iszlám Dzsihád-terroristát Ciszjordániában, Betlehem és Nablusz környékén. 

A januárban egy Tel Aviv-i diszkó ellen elkövetett öngyilkos merénylet miatt körözött Louis Szaadi azonban egérutat nyert. Az Iszlám Dzsihád gyors reorganizálódó képessége még a Sin Bét szakembereit is meglepte. Dzseninben most – a Hamasz és a Fatah példáját követve – rakétákkal és ágyúkkal kísérleteznek. Kihasználják a Hamasz észak-szamáriai viszonylagos gyengeségét, és a térségben jótékonysági szervezeteket alapítanak. Mindezt azért tehetik meg, mert Mahmúd Abbász és a Palesztin Hatóság semmit sem tesz a terrortevékenység megakadályozására.

Ráadásul, mint az a hét elején kiderült, az Erez átkelőhelyen elfogott "öngyilkos" merénylőt, a 21 éves Vafa Samir Ibrahim Bast a Fatah dzsabalijai szervezete indította útjára. Az Al-Kudsz Szabadegyetem hallgatójának alsóneműjében több mint 

10 kg robbanóanyagot rejtettek el. Basnak a bombát a beér-seba-i Szoroka Kórház emberekkel zsúfolt részében kellett volna felrobbantania. Elmondása szerint feljebbvalói (Abbász is közéjük tartozik) 40-50 izraeli meggyilkolását tervezték ezen a módon. Bas gyógykezelésre érkezett volna a beér-seba-i kórházba, ám az Erez átkelőhelyen lebukott. "Szeretem Allahot és Palesztina földjét, és az al-Aksza Brigádok tagja vagyok" – vallotta a terroristanő. 

Abbász és a Palesztin Hatóság továbbra sem küzd a terror ellen. Naszr al-Kidva külügyminiszter, Arafat unokaöccse ezt konkrétan be is jelentette. Ennek ellenére a múlt héten a térségbe érkező Condolezza Rice amerikai külügyminiszter Abbasszal folytatott találkozóján békés húrokat pengetett. Dicsérte Abbász erőfeszítéseit a reformok terén, és hangoztatta
a tűzszünet fenntartásának szükségességét. De nem helyezte kilátásba az amerikai pénzügyi segélyek megvonását és a gázai kivonulás elhalasztását arra az esetre, ha a palesztin terror folytatódik, és Abbász továbbra sem hajtja végre az "Útiterv" előírásait. Éppen ellenkezőleg. Rice a gázai kivonulással kapcsolatban a koordináció szükségességét hangsúlyozta. A külügyminiszter azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az izraeli visszavonulásnak Ciszjordániában is folytatódnia kell. Ráadásul Rice Izraeltől további engedményeket sürgetett. 

A kedden Jeruzsálemben megrendezett csúcstalálkozón Saron eleget is tett Rice kéréseinek, meg nem is. Izrael beleegyezett, hogy két héten belül átadja a Kalkilia és Betlehem feletti biztonsági ellenőrzést a Palesztin Hatóságnak, és megfontolja húsz, régóta biztonsági őrizetben tartott palesztin elengedését. Saron engedélyt adott Abbásznak arra is, hogy előkészítsék a gázai légi- és tengeri kikötő megnyitását, jelentette az izraeli rádió. Ám mindezek megvalósítását attól tette függővé, hogy Abbász véget vet a terrorizmusnak, felszámolja a terrorszervezeteket és begyűjti az illegálisan kinn lévő fegyvereket. A kormányfő súlyos szankciót helyezett kilátásba arra az esetre, ha mindezek mégsem történnének meg. Saron nem fogadta
el Abbász mentegetőzését, hogy nincs elegendő hatalma a terror megfékezésére. "Több hatalma is van, mint amennyi elegendő lenne" – idézte a rádió az izraeli miniszterelnök szavait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!