A szerencsétlenségre még a hidegháború idején, 1958. február 5-én reggel került sor, amikor egy gyakorlatozó B–47-es bombázó és egy F–86-os harci gép összeütközött. Az utóbbi pilótája szerencsésen katapultált, mielőtt a gépe lezuhant volna. Az atomfegyvert hordozó B–47-es repülő pedig súlyosan megrongálódott, de még irányítható maradt. Bár a legénység többször is megpróbálta a géppel a landolást, nem jártak sikerrel. Mivel egyre inkább fennállt a veszélye annak, hogy a bombára szerelt hagyományos robbanószerkezetek működésbe lépnek, a legénység engedélyt kapott arra, hogy az bombát az Atlanti-óceánba dobja Savannah partjai közelében. Robbanás ekkor nem történt, a gép pedig később épségben földet ért.
A következő néhány hét a bomba utáni kutatással telt. Áprilisban azonban a hatóságok bejelentették, hogy a robbanószerkezetnek végleg nyoma veszett. (Az 1996-os atlantai nyári olimpia jachtversenyét egyébként pont ebben a térségben rendezték meg.) 2001-ben azonban a georgiai republikánus képviselő, Jack Kingston nyomására újabb vizsgálat indult. A légierő már akkor megtalálta ezt a víz alatti objektumot, amelyről feltételezték, hogy az atombomba. Ugyanakkor kijelentették: a szakértői vélemények szerint az emberi és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve jobb, ha a bomba a jelenlegi helyén marad. A helyreállítási próbálkozások során ugyanis a hagyományos robbanófejek még működésbe léphetnek, ami súlyos következményekkel járna.
A közel 200 kilogrammos termonukleáris bomba nagy erej? robbanóanyagot és urániumot tartalmaz, de a légvédelem állítása szerint a nukleáris detonációhoz szükséges anyaggal nincs felszerelve, mivel csak gyakorlatozásra használták. A 2001-ben végzett vizsgálat egyébként arra is rámutatott, hogy a bomba helyreállítása öt évig is elhúzódhat, és 5–11 millió dollárt emésztene fel. A washingtoni központú Brookings Intézet jelentése szerint az USA egyébként eddig tizenegy atombombát "veszített el" a hidegháború ideje alatt lefolytatott hadgyakorlatai során. A Greenpeace környezetvédő csoport becslése szerint pedig globális viszonylatban közel ötven nukleáris robbanófej hever valahol az óceánok mélyén. Ezek legtöbbjét még a volt Szovjetunió "veszítette el". Európában a legnagyobb vihart az 1966 januárjában történt hasonló baleset okozta, amelynek során Spanyolország fölött ütközött össze egy amerikai B–52-es gyakorlatozó bombázó egy üzemanyagtöltő géppel. A bombázón lévő négy hidrogénbomba az ütközéskor kihullott, és ezekből kettő fel is robbant. Ennek következtében radioaktív anyagok – többek között plutónium – kerültek a légtérbe Palomares környékén. A harmadik bomba nem robbant fel, ezt később sikerült is helyreállítani, a negyedik pedig a Földközi-tengerbe esett, ahol közel három hónapba telt a felkutatása. Ezt a bombát sikerült sértetlenül felszínre hozni.
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
2004. 09. 17. (VIII/38)
