hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Barátok közt
Bush elismerő szavakkal fogadta Medgyessyt Washingtonban

2004. 06. 28.
"Több, mint jelképes" – mondta George W. Bush amerikai elnök Magyarország iraki részvételéről a Fehér Házban, a Medgyessy Péter miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón. A magyar kormányfőwashingtoni látogatásának a híre bejárta a világot, bár ez nem annak volt köszönhető, hogy Medgyessy Péter – amint Bush fogalmazott – "határozott hangon" felvetette a vízumkérdéssel kapcsolatos problémákat, hanem annak, hogy az amerikai elnök itt kommentálta először a dél-koreai túsz kivégzéséről szóló iraki híreket. Abban mindkét politikus egyetértett, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok erősek.



Medgyessy Péter és George W. Bush a Fehér Házban. Szívesen látott vendég volt a magyar miniszterelnök Fotó: Reuters

"Ön jó és erős vezető, egyben egy jó barát" – bókolt Bush a magyar kormányfőnek, aki viszont azért mondott köszönetet, hogy az elnök "két éven belül már másodszor" fogadta őt. (A mondat gondolatban alighanem úgy folytatódott, hogy elődjét viszont egyszer sem.) A sajtótájékoztatón Bush megemlékezett az elmúlt héten
Irakban elhunyt magyar katonáról, és részvétét nyilvánította Nagy Richárd családjának, majd egy újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: a kis országok – köztük Magyarország – iraki jelenlétének is fontos üzenete van. Az elnök szerint ezáltal "az irakiak megérthetik, hogy a világ kiáll mellettük, miközben megszületik egy új, szabad társadalom". 

Medgyessy Péter megerősítette, hogy a magyar katonák az év végéig biztosan Irakban maradnak. Hasonló bejelentést tett a napokban Olaszország is. A kétoldalú gazdasági kapcsolatokról szólva Bush "stabil, jogkövető és átlátható" országnak jellemezte Magyarországot, és megerősítette, hogy az Egyesült Államok érdekelt a kereskedelem további élénkítésében. A vízumügyben az amerikai elnök elismerte, hogy Medgyessy határozottan szorgalmazta – többek között az EU-tagságunkra is hivatkozva – a könnyítéseket, és konkrétumok említése nélkül azt mondta: országa tárt karokkal várja a magyar üzletemberek, diákok és művészek látogatását. 

(további írásunk az iraki eseményekről a külpolitika rovatban található)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!