hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Levélbombák EU-szerte

2004. 01. 12.
Az utóbbi hetekben megsokszorozódtak az európai intézmények vezetői elleni levélbomba-támadások. Az Európai Bizottság elnökével, Romano Prodival kezdődött sorozat hat újabb támadással folytatódott, szerencsére egy esetben sem történt személyi sérülés. 



Belga tűzoltók az Európai Parlament épülete előtt. Veszélyes posta Fotó: Reuters

Hasonló levelet kapott a frankfurti székhely? Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet is, az Europol igazgatója és a hágai Eurojust – az uniós országok bűnüldözését összehangoló szervezet – vezetője, továbbá több európai parlamenti képviselő is. Hétfőn Hans-Gert Pöttering, az Európai Néppárt vezetője brüsszeli irodájában, illetve Gary Titley brit munkáspárti európai parlamenti képviselő manchesteri hivatalában robbant levélbomba. José Ignacio Salafranca spanyol konzervatív képviselő még időben átadta a küldeményt a belga rendőrségnek, amely hatástalanította. 

A korábbi merényletek kapcsán már az olasz rendőrség látókörébe került egy olasz anarchista szervezet, a "Nem Hivatalos Anarchista Szövetség", amely már korábban fenyegetőzött azzal, hogy kampányt indít az "új európai rend" képviselői ellen. A küldeményekben hasonló tartalmú szórólapokat találtak. A támadások folytatására adott válaszként az Európai Unió terrorelhárító szervei levélbomba-ellenes egységet hoztak létre, melynek feladata az elkövetők felkutatása lesz. Az olaszok által vezetett nemzetközi alakulat két hónapon keresztül adatokat fog gyűjteni az egész Európát behálózó "anarchista felkelésről", majd ezt követően biztonsági javaslatokat tesz az uniónak. 

Az olasz hatóságok számára jól ismertek az anarchista szélsőségesek, akik 1999 óta folyamatosan hallatnak magukról – de nemcsak Olaszországban, hanem Spanyolországban és Görögországban is. Az olasz rendőrség adatai szerint a mostani levélbomba-áradat "csak" a jéghegy csúcsa: az elmúlt fél évben számos hasonló küldemény érkezett a római munkaügyi minisztériumba, újságszerkesztőségekbe, rendőrkapitányságokra, légitársaságokhoz. Akkor a fő követelés a letartóztatott terroristák szigorú börtönkörülményeinek enyhítése volt. Emiatt feltételezik, hogy az EU-intézményeket ért támadások véget fognak érni, és ezt követően a börtönintézményeket veszik majd célba.

Az Európai Bizottság által felállított nemzetközi nyomozócsoport kiderítette, hogy az összes házi készítés? robbanékony csomagot, melyeket az utóbbi napokban kézbesítettek az EU intézményeinek vezetőihez, mind az olaszországi Bolognában adták fel december 22-én. Azt nem tudni, összesen hány hasonló küldeményt adtak még postára, azonban az olasz rendőrség szigorúan ellenőrzi az EU-nak címzett leveleket és csomagokat. Az Európai Parlamentben is szigorították a biztonsági ellenőrzéseket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!