Ali Jahija: "Együtt kell élnünk"
– Aki újságot olvas, azt gondolhatja, hogy a zsidó–arab viszonyt Izraelben a konfliktus jellemzi leginkább. Milyen az izraeli arabok élete?
– Izrael sokféle kultúrája nagy kincs, olyan, mint egy szivárvány, és mi is a részei vagyunk. Alapokmányunk a függetlenségi kiáltvány, amely leszögezi az egyenlőséget. Ennek nagyon sok pozitív hatása volt eddig is. Izrael jelentősen csökkentette a gyermekhalandóságot, bevezette a társadalombiztosítást és a kötelező iskolalátogatást.
A mindennapi életre az a jellemző, hogy együtt tanulunk, dolgozunk és szórakozunk. Nem szabad elfelejteni, hogy Izrael lakosságának húsz százaléka nem zsidó. A parlamentben tizenegy arab képviselő ül, a hadseregben szolgál egy drúz tábornok, és ma sok fiatal arab csinál karriert a rendőrségnél. Sok az arab orvos, bíró és ügyvéd; az élet minden területén képviselve vagyunk. Én még zsidó középiskolában tanultam, és akkoriban még egy arab lányt sem engedtek el otthonról. Ma az arab diákok több mint hatvan százaléka lány. A legjobban az arab nők áldják Izraelt, nemcsak a tanulási lehetőség miatt, hanem azért is, mert nálunk egy férfi csak egy feleséget tarthat, pedig a Korán négyet is engedélyez.
– Sokszor azt halljuk, hogy az arab településeket és polgárokat hátrányosan megkülönböztetik.
– Ott, ahol egy okos polgármester jó kapcsolatot létesített a politikusokkal, inkább lehet fejlődést látni, mint ott, ahol a polgármester azt hiszi, hogy Arafat-barát kijelentésekkel helyettesítheti a mindennapi munkát. A mi falunkban például a legmagasabb az egyetemet végzettek száma egész Izraelben. Nem tagadom, hogy vannak problémák. Gyakori, hogy a család egy része Izraelben él, a másik része pedig egy olyan arab országban, amely még nem kötött békét velünk. Mi, izraeli arabok segíthetnénk a szakadék áthidalásában, de mostanában mi vagyunk azok, akik a leginkább szenvedünk. Jó, hogy találkozhatunk palesztinokkal, de sajnos együtt jár ezzel egy nagyon negatív hatás, a vallási türelmetlenség, amely leginkább nem a zsidók ellen, hanem ellenünk, izraeli muszlimok ellen irányul, akik megszoktuk és megszerettük a demokráciát. És a legveszélyesebb, hogy egyesek együttműködnek a terroristákkal. Én Arafatnak azt a tanácsot adtam: küldj tízezer palesztin gyereket virágokkal a kezükben Izraelbe! Ehelyett a köveket puskákkal cseréltette fel. Mi nem követelünk csodákat a palesztinoktól, de a terrorizmus elleni harcban több aktivitást kellene mutatniuk.
– Mi a véleménye a genfi egyezményről?
– Én minden zsidó–arab találkozónak és megbeszélésnek híve vagyok, de békét Izrael nevében csak választások által legitimált kormány köthet. Senki sem akadályozza meg azokat az izraeli politikusokat, akik ezt szorgalmazzák, hogy Izraelben híveket szerezzenek, és kormányra kerülve egyezményeket kössenek.
– Van lehetőség a békére?
– A palesztinok helyzete nagyon rossz, és emiatt fáj a szívünk, de a békéért csak békét kaphatnak, ez nekik legalább annyira érdekük, mint nekünk. Vannak zsidók, akik arról álmodnak, hogy egy reggel fölkelnek, és nincsenek arabok az országban; vannak arabok, akik arról álmodnak, hogy nincsenek zsidók. A valóság az, hogy együtt kell élnünk, minden más csak vérontással jár. Ezért azt mondom – és én ismerem a Közel-Keletet –, hogy Izrael csak mint demokrácia és erős állam maradhat meg.
2003. 12. 05. (VII/49)
