hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biofegyverdömping
Az újfajta terrorfenyegetés: a nukleáris fert 337 zés

2003. 12. 15.
A Dnyeszter menti Köztársaságból eltűntek, Londonban felbukkantak a nukleáris anyaggal szennyezett robbanófejek. A Moldáviából tizenkét évvel ezelőtt egyoldalúan kiszakadt, a nemzetközi jog által önállónak el nem ismert ország az illegális fegyverkereskedelem paradicsoma, a terrorizmus ellen harcot indító nyugati államok, közöttük Anglia is, a terrorcselekmények potenciális célpontjai. Vajon van-e összefüggés a kettő között?



Egy lebontásra váró amerikai "kísértethajó" az észak-angliai Hartlepool kikötőjében. Ilyen roncshajókra is szerelhet bombát az al-Kaida Fotó: Reuters

Az Oszama bin Laden által irányított al-Kaida terrorista szervezet titokzatos flottájának egyik hajóján nukleáris anyaggal
szennyezett bombát akart eljuttatni Londonba, hogy azt a város egyik forgalmas kikötőjének iszapjába elrejtse, majd kedvező széljárás alkalmával azt felrobbantsa. 

A cél a térség radioaktív anyaggal való megfertőzése volt, aminek következtében több százezer ember kitelepítése vált volna szükségessé. A merényletet azonban az angol titkosszolgálat meghiúsította – állítja a G2 Bulletin, egy titkosszolgálati hírekkel foglalkozó online magazin, Patrick Mercerre, a brit konzervatív párt belbiztonsági árnyékminiszterére hivatkozva. Mercer szerint, aki az ellenzéki toryk
terrorizmus-szakértője, a bombával gyanúsított teherhajót – a 26 tonnás MV Nishát – két évvel ezelőtt a különleges vízparti őrség erői tartóztatták fel a La Manche csatornán. Bár a feltartóztatott, indiai tulajdonban lévő hajó cukrot szállított, az al-Kaida által birtokolt, Angliába tartó hajó megijedt az ellenőrzéstől, és más cél felé vette az irányt. Bár a bomba nukleáris ereje kevés lett volna ahhoz, hogy nagy tömegek halálát okozza, arra azonban elég lett volna, hogy hatalmas pánikot keltsen a városban, és teljesen lebénítsa London belvárosát.

Az elmúlt héten Ken Livingstone, London polgármestere beszámolt arról, hogy az al-Kaida négy, London ellen tervezett merényletét hiúsította meg a titkosszolgálat: az úszó bombán kívül az észak-londoni zsidónegyedet ricinnel elárasztani készülő merényletet, a Heathrow-n egy utasszállító gép ellen föld-levegő rakétával elkövetni tervezett támadást, valamint egy könnyű célpont, mint például egy diszkó elleni merényletet sikerült meghiúsítani az elmúlt két évben.



"Piszkos bomba"-elhárítási gyakorlat az Egyesült Államokban. Számítanak rá Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!