Műholdkép a hurrikánról. Az örvény karjai Fotó: Reuters
Szakértők előrejelzései szerint az Isabel a legerősebb, ötös kategóriájú vihar lesz, bár korábbi erőssége ötösről kettesre csökkent. A jelenleg
155-177 kilométeres óránkénti sebességgel közeledő, két-két és fél méteres hullámokat verő vihar azonban partot érve nagy valószínűséggel újra felerősödik majd, amiben szerepet játszhat a Golf-áramlat melegebb vize is. A korábbi, hurrikánok nyomán szerzett tapasztalatok alapján az Isabel jelentős károkat okoz majd a mobil otthonokban, a fákban és a part menti növényzetben, valamint a háztetőkben. A hurrikán által várhatóan legérintettebb területek – Észak-Karolina és Virginia államok – lakosait kiköltözködésre szólították fel a hatóságok, és rendkívüli állapotot hirdettek. A költözködés előtt állók bedeszkázzák házaik ablakait, hogy csökkentsék a károkat.
A haditengerészet is megkezdte a kihajózást, a nyílt vízen ugyanis kisebb kár érheti a hajókat, mintha a kikötőkben éri őket a vihar. Az atlanti flotta hajói szerdán egymás után hagyták el bázisaikat a Virginia állambeli Norfolkban és a New Jersey-beli Earlben. A mozgásképtelen, javításra váró hajókat erősen rögzítik a dokkokban. Az Oceana haditengerészeti támaszpont F–14-es és F/A–18-as vadászgépeit is távolabbi bázisokra rendelték. A dollármilliókat felemésztő mozgósításra a költség ellenére is nagy szükség van, mivel ha az elmarad, a hajókat sokkal nagyobb károk érhetik.
A Vöröskereszt amerikai szervezete már előre bejelentette, hogy a katasztrófák áldozatainak ellátására szolgáló készleteik és anyagi forrásaik kifogytak. A hurrikán nyomában a lakosságnak minden valószínűség szerint szüksége lesz élelmiszerre, ruhákra, gyógyszerekre valamint ideiglenes szállásokra, ezért a Vöröskereszt illetékese felhívta a lakosság figyelmét: amennyiben nem kapnak adományokat, nem lesznek képesek e szükségek betöltésére.
A közeledő hurrikánt vizsgáló meteorológusok egy tévéműsorban elmondták: az Isabel meglehetősen sok esőt hoz, így ha nem a szél, akkor az esőzés fog károkat okozni. A hurrikánra a fővárosban, Washingtonban is készülnek: a hatóságok alapvető élelmiszer-tartalékok, ivóvíz, gyertyák és tartalék elemek beszerzését ajánlják a lakosságnak.
Az elmúlt években számos nagy erősség? hurrikán pusztított az atlanti és a karibi térségben. 1998-ban mintegy tizenegyezer ember életét követelte és százezreket tett földönfutóvá a Közép-Amerikában pusztító Mitch és a nyomában bekövetkezett földcsuszamlás, amely teljes falvakat temetett maga alá. A legnagyobb anyagi kárt az 1992-es Andrew hurrikán okozta, amelynek nyomában 26,5 milliárd dollár kár keletkezett.