William herceg az első számú brit parti. Még válogat Fotó: Reuters
A javasolt változtatások egyik sarkalatos pontja, hogy a királyi család magánéletét külön kellene választani közhivatali tevékenységétől. Az uralkodónak lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy a pozíciójának halálig történő betöltése helyett nyugdíjba vonulhasson, és hatálytalanítani kellene a királyi házasságokról szóló 1772. évi törvényt is, amely megtiltja a család trónvárományos tagjainak, hogy az uralkodó beleegyezése nélkül házasodjanak. A dokumentum annak az ősi szabálynak az eltörlését is javasolja, mely szerint nem anglikán vallású, illetve katolikus házastársat választó családtagok nem léphetnek a trónra. A reformok közé tartozna az is, hogy eltörölnék az ifjabb fiútestvéreknek a trón megöröklésénél az idősebb lánytestvérekkel szemben adott előnyt is. Ezenkívül pedig az uralkodó nem lenne többé az anglikán egyház feje sem.
A jelentést készítő bizottság elképzelése szerint a központi javaslatokat két parlamenti törvény elfogadásával lehetne megvalósítani: egy utódlással kapcsolatos új törvénnyel, amely a régi, 1701-re datálható szabályokat változtatná meg, és egy alkotmányos törvénnyel, amely körvonalazná az államfő jogkörét. A bizottság elnöke szerint Nagy-Britannia az elmúlt években igen jelentős alkotmányos változáson ment át, és most azon kell igyekeznie, hogy a többi európai alkotmányos monarchia alapelveit tegye magáévá. Ezekben a királyságokban ugyanis az uralkodó szerepkörét – amely nem politikai jelleg? – törvényben határozták meg, és a királyság magánéleti és közéleti elemeit világosan elválasztották egymástól.
A királyi család egyik igen népszerű tagja, William herceg szerint a modernizáció túlságosan erős kifejezés lenne ezekre a törekvésekre, hiszen egy több száz éves intézményről van szó, de fontosnak tartja, hogy az emberek érezzék: a monarchia képes lépést tartani a korral. "A monarchiának meg kell maradnia, úgy érzem, ez nagyon-nagyon fontos. Egyfajta stabilitást biztosít, s remélem sikerül majd folytatnom ezt a tendenciát." William úgy véli, hogy a királynő – akire elsősorban nagymamaként tekint – nagyszerűen össze tudja hangolni a szerepéből adódó kötelezettségeket saját személyiségével. Amellett, hogy tud szuverén uralkodóként viselkedni, a monarchia intézményét jól el tudja fogadtatni az emberekkel.
A herceg, aki a közelmúltban ünnepelte huszonegyedik születésnapját, egyértelműen eloszlatta azokat a téves híreket, miszerint nem akar király lenni. Ugyanakkor azt is hozzátette: inkább felelősségtudatból, mintsem uralkodási vágyból lépne a trónra. "Mindig azt kérdezgetik, akarok-e király lenni. De ez nem akarás kérdése, én ebbe beleszülettem, nekem ez a feladatom. A szerepet nem veszem könnyedén. Ez arról szól, hogy segíteni kell az embereken, odaszántnak és lojálisnak kell lenni – és remélem, hogy ez megvan bennem" – nyilatkozta egy alkalommal. Bár a herceg még egyetemre jár, jövőjéről már most gondolkodik, s ehhez a legnagyobb inspirációt saját nagyanyja adja, akit példaképének tart. "Számomra ő a királyság szimbóluma. Néha igen nehéz helyzetekkel kell megbirkóznia, de nagyon jól kezeli ezeket a szituációkat. Amit az országért tett, az leny?göző."
William egyébként csaknem olyan népszerű a riporterek és újságírók körében, mint tragikus körülmények között elhunyt édesanyja, Diana hercegnő. A királyi család és a brit újságok főszerkesztői között azonban létezik egy informális megállapodás, mely szerint az újságírók nem zaklatják a herceget egyetemi évei alatt, cserébe pedig rendszeresen készíthetnek vele interjúkat. A szenzációéhes napilapok azonban még így is gyakran jelentetnek meg "ellesett" pillanatképeket az ifjú Williamről, akit máris az egyik legpartiképesebb fiatalemberként tartanak számon, és előszeretettel fotózzák hölgyismerősei körében. Az újságokban megjelentetett jellemzésekre reagálva a herceg azt mondta: "Nem akarok olyan ember lenni, aki nem vagyok: nem akarom, hogy egyfajta szupermanként, vagy épp idiótaként állítsanak be. Önmagam szeretnék lenni."