hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csúcsra járatva
Szentpétervár, Evian, Sarm es-Sejk, Akaba: békülékeny gesztusok

2003. 06. 09.
Szentpétervár, Evian, Sarm es-Sejk, Akaba: négy csúcstalálkozó egy hét alatt. Sokat elárul az Irak utáni világról, hogy George W. Bush európai és közel-keleti útjának szinte minden állomásán (az egyetlen kivétel Krakkó volt) összegyűltek a szűkebb vagy tágabb értelemben vett régió országainak vezetői, hogy találkozhassanak az amerikai elnökkel. Lengyelországban az iraki háborúban komoly érdemeket szerzett új európai szövetséges köszöntötte Busht, a háromszáz éves Pétervárott Putyin, a korábbi jóbarát igyekezett feledtetni a Szaddámnak szállított fegyverek miatti fagyos viszonyt. Az eviani G8-as csúcson nagy figyelem kísérte, vajon milyen arccal kénytelen kezet nyújtani Jacques Chirac annak a George W. Bushnak, akit hónapokon keresztül a francia politikusok és sajtó válogatott sértésekkel illettek.



Mahmud Abbasz, George W. Bush, Ariel Saron, II. Abdallah a jordániai Akabában. Beálltak a sorba Fotó: AP

Diplomáciai szempontból azonban a legnagyobb várakozás a Bush-turné közel-keleti állomásaihoz kapcsolódott. Bill Clinton 2000. júliusi emlékezetes Camp David-i fiaskója óta az Egyesült Államok legfeljebb csak a távolból, különmegbízottak útján igyekezett beleszólni az egyre inkább elmérgesedő izraeli konfliktusba. Most az alig több mint egy hét alatt tető alá hozott kettős, egyiptomi és jordániai helyszínen megtartott csúcstalálkozók tétje nem csak a hosszú szünet miatt volt nagy: ha Bush üres kézzel távozott volna a Közel-Keletről, akkor a jövő évi elnökválasztásig már aligha vállalkozott volna újabb békekezdeményezésre. A tárgyalások azonban – legalábbis az ígéretek szintjén – látványos eredményeket hoztak. Úgy tűnik, minden fél vállalta, hogy megpróbál valami újat.

Az arab vezetők ígéretet tettek arra, hogy segítik a Palesztin Hatóságot "a terror elleni harcban", Mahmud Abbasz palesztin miniszterelnök a fegyveres intifáda befejezését sürgette, míg Ariel Saron vállalta, hogy azonnal nekilátnak az illegálisan létesített zsidó telepek felszámolásának.

George W. Bush a vörös-tengeri üdülőhelyen, Sarm es-Sejkben előbb arab vezetőkkel tárgyalt a palesztin–izraeli konfliktusról és a terror elleni harcról. Az elnök azt bizonygatta a szaúdi, bahreini, jordán és egyiptomi vezetők előtt, hogy a terror nemcsak Amerikát fenyegeti, hanem az arab országokat, Izraelt és a palesztin állam létrehozásának esélyeit egyaránt. "A közel-keleti béke ügye miatt találkoztunk egy ígéretes pillanatban itt a Sínai-félszigeten" – mondta Bush, míg vendéglátója, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a többi arab vezető nevében kifejezte támogatását, hogy a "létező izraeli állam mellett létrejöjjön egy új állam a palesztinok számára". Mubarak ugyanakkor óvatosan kerülte, hogy név szerint említse akár Abbaszt, akár a látványosan semmibe vett hivatalosan továbbra is a Palesztin Hatóság elnökének számító, ám a csúcsra meghívást sem kapott Jasszer Arafatot.

Az Izraellel kapcsolatos megfogalmazások jelentették egyébként a legnagyobb vita forrását a Sarm es-Sejk-i csúcson. A katari al-Dzsazíra hírtelevízió szerint a találkozó kétórás késéssel kezdődött, mivel az arab vezetők visszautasították Bush követelését, hogy normalizálják kapcsolatukat Izraellel, elismerve annak a létezéshez fűződő jogát.

A csúcstalálkozó az Izraellel határos jordániai üdülőhelyen, Akabában folytatódott. Bush kétoldalú megbeszélést folytatott Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel, II. Abdallah jordán királlyal és Mahmud Abbasz palesztin kormányfővel, majd a tárgyalások végén a négy vezető egy külön erre az alkalomra épített hídon át indult el, hogy egymás után rövid beszédben értékelje az eredményeket.

Abdallah király emlékeztetett arra, hogy kilenc évvel ezelőtt apja, a néhai Husszein király nem messze Akabától, az arabai határátkelőnél írta alá a békeegyezményt Izraellel (lásd keretes írásunkat). Az uralkodó szerint a találkozó lépést jelentett a "béke, jólét, együttélés és megbékélés álma felé tett úton". Mahmud Abbasz megígérte, hogy "erőteljesen fog fellépni" az Izraellel szembeni gyűlöletkeltés és erőszak ellen, és azt is bejelentette, hogy véget kell vetni "a fegyveres intifádának".

Ariel Saron szerint is a gyűlöletkeltés és uszítás felszámolása elengedhetetlen a békéhez. Saron Izrael földjét a "zsidó nép bölcsőjének" nevezte, és ígéretet tett arra, hogy Izrael "a terrorizmus végső vereségéig" folytatni fogja a szabad nemzetekkel együtt a harcot. "A tartós biztonsághoz béke kell, a tartós békéhez pedig csak a biztonságon keresztül vezet az út" – mondta az izraeli kormányfő, aki támogatásáról biztosította Bush elnök elképzelését az egymás mellett "békében és biztonságban" élő két országról. Megismételte a közelmúltban tett kijelentését, miszerint Izrael érdeke, hogy ne kelljen saját magának kormányoznia a palesztinokat és azt, hogy országa jogállamként vállalja az illegálisan létrehozott zsidó telepek felszámolását. Új vállalásnak számít, hogy Saron elfogadta a palesztinok igényét az összefüggő területre és folyamatos határokra. (Korábban alagutak és felüljárók bonyolult rendszerét ajánlották az izraeliek, hogy a zsidó települések és katonai zónák által felszabdalt palesztin enklávék között az összeköttetést biztosítsák.) "Izrael békében kíván élni mindegyik arab szomszédjával" – mondta befejezésül Saron, aki a várakozásokkal ellentétben nem ejtett szót arról, hogy Izrael a palesztinok visszatérését csak az új államba engedélyezné – igaz, ennek ellenkezőjéről sem szólt.

Az utolsóként felszólaló amerikai elnök is arról beszélt, hogy a feleknek fel kell ismerniük: népeik jövőjét nem építhetik egymás gyűlöletére. "A Szentföldet fel kell osztani a palesztin állam és Izrael Állama között" – mondta Bush, aki kijelentette: elvárja, hogy mindkét fél tartsa magát a nyilatkozataikban tett ígéretekhez. A republikánus elnök azonban elődjétől, Bill Clintontól eltérően nem szőtt bibliai utalásokat beszédébe, csupán befejezésül kérte Isten áldását a béke érdekében tett közös erőfeszítésekhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!