hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Clinton lesz az új NATO-főnök?
Norvég javaslat

2003. 06. 23.
Norvégia egyik vezető jobboldali politikusa, Carl I. Hagen a NATO új vezetői pozíciójára az egykori amerikai elnök, Bill Clinton jelölését szorgalmazza. A norvég politikusok már feladták a reményt, hogy saját védelmi miniszterük, Kristin Krohn Devold nyerje el a tisztséget.



Bill Clinton a volt New York-i polgármesterrel, Rudy Giulianival. Keresi a helyét Fotó: AP

Hagen, aki a norvég Haladás Párt vezetője, az Aftenposten Monday cím? lapnak elmondta, hogy az új NATO-főtitkárnak nemzetközi tekintéllyel rendelkező, megbecsült és tapasztalt embernek kell lennie, ezért gondolja úgy, hogy Clinton lenne a legjobb választás.

Hagen szerint Brüsszelben számtalan ember van, aki alkalmas lehetne a titkárságvezetői posztra, de jelenleg a NATO-nak nem erre van szüksége. Hagen hozzátette azt is, hogy véleménye szerint a NATO-nak egy "politikai nagyágyúra" van szüksége, hogy Lord Robertson örökébe lépjen a főtitkári poszton. "A NATO nagyon nehéz helyzetben van, mivel az Egyesült Államokkal és a két legnagyobb uniós tagállammal, Franciaországgal és Németországgal is komoly konfliktusban áll, ezért az új főtitkárnak képesnek kell lennie arra, hogy újra összehozza a NATO-tagállamokat" – jelentette ki Hagen. Megjegyezte azt is, hogy Clinton sok európai vezetővel áll szoros kapcsolatban, és általános megbecsülésnek is örvend, ezért olyan összekötő kapocs lehetne, amilyenre a szövetségnek szüksége van.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!