hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bombafogás

2003. 06. 30.
A görög hatóságok elfogtak egy nagy mennyiség? robbanóanyagot szállító hajót a görög partok mentén. A Baltic Sky nev? tengerhajón 680 tonnányi robbanóanyagot és nyolcezer robbanószerkezetet találtak. A menetlevél szerint a hajó Tunéziából szállította a rakományt egy szudáni cégnek. A tunéziai szállító azt állítja, a robbanóanyagot polgári célokra szánták, a görög kormány azonban kétli, hogy ekkora mennyiségre egy magáncégnek szüksége lenne.

A Baltic Sky Albániából indult útra még április 22-én, és a tunéziai Gabesz felé vette útját, ahol rakományát május 12-én vette fel. Ezek után továbbhajózott a Földközi-tengeren, ahol a Dardanellák közelében a török hatóságok figyeltek fel rá. A görög kormány bejelentés alapján kezdte el megfigyelni a járművet, majd néhány nappal ezelőtt rajtaütésszer? vizsgálatot tartott a hajón. Az Ukrajnából és Azerbajdzsánból származó hattagú személyzetet és a kapitányt őrizetbe vették, és robbanóanyagok illegális birtoklása és szállítása miatt vád alá helyezték.

A tunéziai szállító cég nyilatkozatban közölte, hogy szerződés alapján szállította a rakományt polgári felhasználás céljából a kartumi Integrated Chemicals and Development nev? cég részére. A tranzakciót a szudáni hatóságok jóváhagyták. A hajó papírjain az állt, hogy a járm? ammóniumnitrátot szállított, amelyet főként műtrágyaként használnak, de bányászatnál és építkezéseknél is alkalmazzák robbanószerként. A görög hatóságok szerint azonban a Baltic Sky TNT-t szállított, méghozzá olyan mennyiségben, amelynek ereje felér egy atombomba hatásával. A gyanút tovább növeli, hogy bár a hajó dokumentumai szerint a rakomány címzettje egy szudáni magáncég volt, a cím mégis egy postafióknak bizonyult. A hatóságok nem zárják ki, hogy a hajónak terrorista szervezetekhez is köze lehet, amit az is megerősít, hogy Szudánt az Egyesült Államok a terrorizmust szponzoráló országok között tartja számon. A NATO tengeri erői most húsz olyan gyanús hajót tartanak megfigyelés alatt, amelyek a hírszerzés szerint kapcsolatban állhatnak terrorista szervezetekkel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!