hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Milliárdos traktoros
Huszein fia kirabolta a Központi Bankot

2003. 05. 12.
Közel egymilliárd dollár érték? készpénzzel távozott az ország Központi Bankjából Szaddám Huszein egyik fia és az elnök egy közeli tanácsadója pár órával a Bagdad elleni amerikai támadás megindulása előtt – erősítették meg amerikai és iraki tisztviselők a The New York Times értesülését.  A történelem legnagyobb bankrablásának tekinthető pénzfelvétel Huszein elnök parancsára történt. Egy név nélkül nyilatkozó banktisztviselő szerint még napfelkelte előtt rendelték be a bankba, ahol Kuszaj Huszein semmilyen magyarázatot sem adott arra, hogy miért és hova szállítják a pénzt. "Igaz, ha Szaddám Huszeintől parancs érkezett, senki sem firtatott soha semmit" – tette hozzá.



Szaddámék nem iraki valutát vittek magukkal. Abból egymilliárd dollárt egy olajtanker sem tudott volna elszállítani Fotó: Reuters

A készpénz puszta mennyisége olyan nagy volt – 900 millió amerikai dollár százdolláros bankjegyekben és 100 millió dollár érték? euró –, hogy három, traktorral vontatott utánfutó segítségével tudták csak elszállítani. 

A pénzfelvételt az amerikai pénzügyminisztérium egyik képviselője is megerősítette, aki azért érkezett a térségbe, hogy segítsen az iraki bank- és pénzrendszerek helyreállításában. Az egymilliárd dollár eltűnésének az iraki gazdasági folyamatokra gyakorolt hatása még nem látható előre, de az iraki szakemberek szerint a felvett pénz a Központi Bank keményvaluta-tartalékainak egynegyedét tette ki.

Az egymilliárd dollár kétszerese annak a keményvaluta-mennyiségnek, amelyet a Huszein-kormány bukása utáni három hét során raboltak össze irakiak szerte az országban. E fosztogatások során 400 millió amerikai dollárnak és 40 millió dollárnyi iraki valutának veszett nyoma. 

A milliárdos rablás nyomán Irakban attól tartanak, hogy a nagy mennyiség? pénzt a Szaddám-rezsim még bujkáló tagjaihoz került, akik segítenének az állítólag még életben lévő volt diktátornak a "megszállók elleni harcban". (Lásd keretes írásunkat.)

Amerikai források ugyanakkor úgy vélik, hogy a pénzt valószínűleg Szíriába juttatták, ahová több magas rangú egykori kormánytisztviselőnek is sikerült elmenekülnie Irakból. A különleges alakulatok egyik tábornoka szerint titkosszolgálati jelentések adtak hírt arról, hogy a szír határon egy traktoros utánfutókból álló konvoj haladt át, amelynek tartalmára nem derült fény.

Mivel Szaddám Huszein teljhatalommal kormányzott, nem egyértelmű, hogy milyen, akkor érvényes törvényt sértett meg a pénzfelvétellel. Az elnök és családja uralmuk idején rendszeresen vettek fel "kisebb" összegeket iraki bankoktól, de ezek ritkán haladták meg az ötmillió dollárt. A milliárdos pénzfelvételhez Kuszaj Huszein és Abid al-Hamid Mahmud, az elnök személyi titkára magával vitte a Központi Bank igazgatóját, az iraki pénzügyminisztert és az iraki kincstár igazgatóját is. Rajtuk kívül mindössze a pénzrakodók és a sofőrök voltak jelen a hajnali akciónál. 

George Mullinax amerikai pénzügyminisztériumi hivatalnok szerint nem kizárt, hogy az a 650 millió dollár érték? készpénz, amelyre egy amerikai katona talált rá az egyik elnöki palotában a múlt hónap során, szintén a Központi Bankból származik. Az iraki tisztségviselő szerint azonban ez a pénz Szaddám Huszein idősebb fiáé, Udajé volt, akiről köztudott, hogy hatalmas készpénzvagyont halmozott fel. Amerikai és iraki hivatalnokok más helyszíneken is nagy mennyiség? készpénzt találtak Szaddám Huszein uralmának megdöntése után. Az iraki Rafidain Bank elnöke szerint a pénzt különböző bankfiókokból gyűjtötték össze a Bagdad elestét megelőző napokban.


Huszein magnószalagon uszít

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!