hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mosakodó diplomaták
Politikai reality show Dániában

2003. 04. 28.
Különleges élményben lehetett része a dán tévénézőknek a hét elején, amely azonban nem kis fejfájást okozott az ország koalíciós kormányának. A kedden vetített dokumentumfilm, amelyet a decemberi koppenhágai csúcsot megelőző, feszültségekkel teli hetekben forgattak, igencsak felbőszítheti Dánia EU-szövetségeseit. Mint ismeretes, az EU-tagországok képviselői a koppenhágai csúcson döntöttek tíz új ország 2004-es felvételéről. A dokumentumfilm kellemetlen jeleneteket mutat többek között Joschka Fischer német külügyminiszterrel kapcsolatban, és negatív színben tünteti fel az orosz és a francia elnököt is. 

"Mondtam már, hogy Joschka Fischer kevesebb mint 12 óra alatt három különböző álláspontot fogalmazott meg Törökország felvételével kapcsolatban?" – A kérdés történetesen a dán külügyminiszter, Per Stig Moeller szájából hangzott el és került a filmszalagra, igencsak kellemetlen helyzetbe hozva őt. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnököt hazájában élesen kritizálták azért a "diplomáciai baklövésért", hogy engedélyt adott a film további vágások nélküli bemutatására. 

Moeller külügyminiszter konzervatív pártja szintén felháborodott a liberális párti Rasmussen döntésén, amit a miniszterelnök kormánya nyitottság iránti elkötelezettségével magyarázott. "A dokumentumfilm lehetővé teszi, hogy a nyilvánosság is lássa, hogyan születnek a politikai döntések" – nyilatkozta a Liberális Párt külügyi szóvivője, Troels Lund Poulsen. A film készítésének idején a legvitatottabb kérdés éppen az volt, hogy az EU vajon elfogadja-e Törökország felvételi kérelmét az Európai Unióba. A Joschka Fischerrel kapcsolatos kínos kijelentést Moeller külügyminiszter tette Rasmussen miniszterelnöknek. Magyarázatában a miniszter azt mondta: "Amit (Németország) a nyilvánosság előtt mond, az nem teljesen egyezik meg a valóságos hozzáállásával."

A filmet néhány héttel ezelőtt a svéd tévé is bemutatta, amire a török Hurriyet cím? napilap a címoldalon reagált felháborodva. Emiatt a német nagykövet, Dr. Rudolf Schmidt a tévé nyilvánossága előtt jelentette ki, hogy Németország soha nem ingadozott Törökország felvételének kérdésében. Berlinben Joschka Fischer külügyminiszter a szóvivője útján jelentette ki török újságírók előtt, hogy a film "teljesen téves"színben tünteti fel a német álláspontot. 

A több ország (köztük Oroszország, Lengyelország, Csehország és az Egyesült Államok) politikusait is negatív színben láttató filmmel kapcsolatban a dán kormány korábbi külügyi tanácsadója, Henning Gottlieb azt nyilatkozta a Berlingske Tidende
cím? lapnak, hogy az visszaél Dánia EU-partnereinek bizalmával. "A diplomácia egyszerűen nem tűr ekkora nyilvánosságot" – jelentette ki a volt tanácsadó. 

Annak ellenére, hogy a dán Konzervatív Párt felháborodott a film bemutatásán, nem követelnek hivatalos bocsánatkérést, mivel az kormányválsághoz vezetne, amit el akarnak kerülni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!