Amikor a tűzoltók leértek, már késő volt Fotó: Reuters
"A férfi az öngyújtójával játszogatott, amikor egy idős ember rászólt, hogy hagyja abba. Ledobta az öngyújtót, a kocsi pedig lángra lobbant" – számolt be az egyik túlélő. Mások szerint a férfi bedobta az állomáson tartózkodó szerelvénybe a már égő flakont. A vonatban hamar lángra kaptak az ülések, az utasok pedig egymást taposva igyekeztek kifelé. Közben egy másik szerelvény is beért az állomásra, amely szintén tüzet fogott. Ekkorra azonban az állomás központi vezérlője lekapcsolta az elektromos főkapcsolót, aminek következtében nemcsak az ajtók nem nyíltak ki, hanem ráadásul még sötétség is borult az utasokra. A bent rekedt emberek a pánikszer? tülekedés és a sötétség miatt nem találták az ajtók kézi nyitásához használható fogantyúkat.
Ezek után a szeptember 11-ei eseményekhez hasonló tragikus történések indultak be: sokan utolsó perceiket arra használták, hogy mobiltelefonjaikon elköszönjenek családtagjaiktól, barátaiktól.
A bent rekedt emberek többnyire megégtek, de az áldozatok némelyikét a pánikba esett emberek taposták le, mások pedig az egész állomást betöltő füsttől fulladtak meg. A sűr? füstfelhő és a levegőben keletkező mérges gázok miatt a mentésre érkező tűzoltók alig tudtak lejutni a lángokhoz, jóllehet már a tűz kiütése után néhány perccel a helyszínen voltak. Közel három és fél órás munkával sikerült megfékezni a lángokat. A mentők beszámolói szerint az állomás területén, a feljárattól nem messze hevertek a menekülés közben megfulladt utasok tetemei és szétszórt holmijai, a peronon pedig szénné égett csontvázak látványa fogadta őket. Az életben maradt sérültek közül sokan súlyos állapotban vannak, legtöbben a belélegzett füst miatt szenvednek.
Az őrizetbe vett ötvenhat éves Kim Dae-han azt nyilatkozta a rendőrségnek, hogy akciója öngyilkossági kísérlet volt. Ám a férfi úgy döntött, nem egyedül, hanem zsúfolt helyen, másokkal együtt kíván meghalni. A férfi még 2001-ben agyvérzést kapott, és azóta elmezavarral és folyamatos fizikai problémákkal küszködött, aminek következtében munkaképtelenné vált. Családi élete összeomlott, többször kezelték depresszióval. Állapotáért az orvosokat hibáztatta, és hozzátartozói bevallása szerint többször is beszélt arról, hogy felgyújtja a kórházat, ahol agyvérzésével kezelték. A kisebb égési sérüléseket szenvedett férfit a rendőrség szigorúan őrzi, nehogy öngyilkosságot kövessen el.