hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hadseregek a nagyvárosokban
Fokozott készültség

2003. 02. 17.
Bush elnök személyesen írta alá a rendelkezést, amellyel a szeptember 11-ei támadások óta másodszor magas fokú (úgynevezett narancs) készültségbe helyezte az országot, figyelmeztetvén az amerikaiakat, hogy az al-Kaida esetleg támadásokat tervez szállodák, lakóházak és egyéb sebezhető célpontok ellen az Egyesült Államok területén. 



Légvédelmi rakétákat telepítettek a washingtoni Capitolium mellé is. Narancs riadó Fotó: Reuters

A hatóságok azonnali hatállyal különleges biztonsági intézkedéseket foganatosítottak országszerte. Növelték mind a személyzetek létszámát, mind pedig a vizsgálatok hatásfokát a repülőtereken és a határátlépő helyeken. Az FBI riadókészültségbe helyezte nyomozóit New Yorkban, valamint Washingtonban, ahol az előző terrorcselekmények történtek. Figyelmeztetést adott ki továbbá az esetleges támadások veszélyéről zsidó létesítmények ellen. Az országos készültség szintjének emelése válaszul történt azokra a hírszerzési jelentésekre, amelyek az elmúlt napokban arra utaltak, hogy az al-Kaida vezetői esetleg gyakoribbá tették kapcsolataikat és felgyorsították előkészítő tevékenységüket Nyugat-Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és másutt. A hírszerzési adatok egy része terroristagyanús személyek beható elektronikus megfigyelésén, illetve elfogott al-Kaida vezetők kihallgatásán alapult. 

A hatóságokat fokozott aggodalommal tölti el a vegyi és biológiai támadások veszélye, és titkos nemzetbiztonsági meghatalmazásokat vettek igénybe az olyan személyek megfigyelésére, akik azzal gyanúsíthatók, hogy érdekeltek, illetve gyakorlatuk van biokémiai fegyverek készítésében. Óvatosságra intettek azonban kijelentvén, hogy semmi olyan megfogható bizonyíték nem merült fel, amely meghatározott tevékenységre vagy célpontra utalna. Ennek ellenére riadókészültségbe helyezték a New York-i múzeumokat, tömegközlekedési gócpontokat és a földalattirendszert. Az elmúlt hetekben több terroristagyanús egyént fogtak el Angliában, Németországban, illetve Európa más részein, és az amerikai nyomozók tudvalevően együtt dolgoznak a szövetséges országokkal, hogy tájékoztatást szerezzenek ezektől az elemektől. Hírszerző források így arra a következtetésre jutottak, hogy a terrorcselekmények időzítése egybeeshet a mohamedánok mekkai zarándoklatának befejeztével. 

Az újabb veszély miatt elrendelt készültséget országos tévéadás keretében jelentette be Tom Ridge, a néhány hete megalakult Belbiztonsági Minisztérium feje, John Ashcroft igazságügy-miniszter, illetve Robert S. Mueller, az FBI igazgatója. A kormány illetékesei ugyan nem ajánlották, hogy bárki is megváltoztassa utazási avagy szórakozási terveit, esetleg lemondjon bármilyen rendezvényt a bejelentés következtében, de hangsúlyozták, hogy az embereknek az elkövetkező hetekben különösen ébereknek kell lenniük, és fokozott figyelmet kell fordítaniuk minden olyan jelre, ami esetleg gyanút kelthet. Ridge belbiztonsági miniszter kifejtette: "valószínűleg nem lenne rossz ötlet", ha a családok megvitatnák biztonsági terveiket egy esetleges újabb terrorcselekmény esetén. A külügyminisztérium pedig figyelmeztetést bocsátott ki esetleges újabb terrorveszélyről az amerikai polgárok ellen szerte a világon, különösen Jordániában, Izraelben, Libanonban és Szíriában. 

A Bush-kormány ezt követően hétfőn részletes útmutatást adott ki, hogy az emberek miként készüljenek fel az esetleges vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyverek alkalmazásával elkövetett terrortámadásra. Az illetékesek hangsúlyozták, hogy ezek csupán óvatossági megfontolások, és nem alapulnak semmi olyan hírszerzési jelentésen, amely küszöbön álló fenyegetést tartalmazna. A csupán józan ítélőképességre épülő útmutatások sürgették a családokat, hogy készítsenek úgynevezett készenléti csomagokat, amelyeknek tartalma: három napra elegendő víz és élelem, elemmel működő rádió, váltás ruházat, tartalék gépkocsikulcskészlet, valamint készpénz. "Nincs olyan határozott és hiteles hírszerzési jelentés, amely küszöbön álló, vegyi vagy biológiai fegyverekkel elkövetendő támadásra utalna; ez mindössze körültekintő tervezés. Tudomásunk van arról, hogy az al-Kaida érdeklődik az ilyen fegyverek megszerzése iránt, azt akarjuk tehát, hogy az emberek felkészültek legyenek, és segíteni tudjanak magukon, illetve a családjukon, ha előadódna ilyen eset" – fogalmazott Tom Ridge belbiztonsági miniszter szóvivője. Az új szerv számos útmutatót adott ki, hogy felkészítse az embereket az esetleges terrortámadásokra, beleértve a készenléti csomagokat, amelyeket hátizsákban vagy könnyen hordozható táskákban, kényelmesen elérhető helyen kell tartani, hogy esetleges kiürítés esetén gyorsan hozzájuk lehessen férni. 

Remélhetőleg semmi ilyesmire nem kerül majd sor, de amint a mondás is tartja: "jobb félni, mint megijedni". Megnyugtató, hogy az amerikai hatóságok sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a megelőzésre, mint azelőtt. Az új minisztérium megalakulásával talán szerevezettebb lesz a hírszerzési források adatainak elosztása, elemzése és értékelése is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!