Iraki női önkéntesek felvonulása Bagdadban. Rajtra készen Fotó: Reuters
A "rajt" ideje tehát nem érkezett el és addig még sok a tennivaló. Egészen a közelmúltig a fő hangsúly a felszerelés, lőszer és más ellátmányok odaszállítására, nem kevésbé az utánpótlást, a parancsnoksági ellenőrzést, illetve a földi erők fogadását és irányítását végző szakszolgálatosok elhelyezésére esett. Ezek a legutóbbi parancsok azonban a hadmozdulatok fontos és új szakaszát jelezték, nevezetesen a derékhad áthelyezését, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljon Szaddám Husszein elnökre a lefegyverzés végrehajtása érdekében, végső fokon pedig eleget tegyen Bush elnök parancsának és eltávolítsa az iraki államfőt tisztségéből, ha nem hajlandó az együttműködésre. Az ilyen nagy létszámú erő összevonása Kuvait, Katar, Omán, Szaúd-Arábia és esetleg Törökország területén több hetet vesz igénybe, jóllehet a körzetben már ott állomásozó csapatok szükség esetén azonnal is képesek lennének támadásba lendülni.
Amerikai hadgyakorlat a sivatagban Fotó: Reuters