A három haramia egy pétervári kirakatban Fotó: Reuters
Bodansky Drága árat fizettünk a békéért cím? könyvében azt állítja, hogy a három terroristavezér közti együttműködés már tavasszal elkezdődött libanoni és szíriai palesztin muzulmánok egy csoportja kezdeményezésére. Április 2-án az Intifáda Egyesített Vezetősége egy kommünikét adott közre, amelyben amerikai érdekeltségek elleni támadásra szólított fel: "Az Egyesült Államok támogatja Izrael palesztinok ellen elkövetett támadásait. Ezért világszerte támadást intézünk az amerikai létesítmények, célpontok és érdekeltségek ellen." A közlemény kifejti továbbá, hogy a csoportosulás tagjai "Oszama bin Laden vezetésével a zsidók és keresztények elleni nemzetközi front harcosaivá váltak. Rátaláltak az iszlám ösvényére, magukévá tették a dzsihádmozgalomból és az iszlámból fakadó őszinte ellenállást, vagyis az isten nevében meghirdetett szent háborút és mártíromságot, illetve örökre elutasítják a tárgyalásokat és az azok révén elérhető állítólagos béke hazugságait".
Az immáron formálisan is létező együttműködés tagjai között találhatók többek között Arafat Fatah-csoportjai, a Hamasz, az Iszlám Dzsihád, illetve a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) egyéb egységei is. Az alakulatok harcmodorának kialakításában, illetve bin Laden öngyilkos merénylőinek kiképzésében jelentős szerepet játszott az iraki titkosszolgálat. Számos tagjuk – akiket utasításokkal, titkos kódokkal, illetve fejlett fegyverzettel láttak el – már sikeresen beszivárgott több arab országba. Izraeli források szerint a terroristák Kurdisztán déli területein az iraki hadsereg közreműködésével vegyi fegyvereket is kipróbáltak.
Szakértők ugyanakkor attól tartanak, hogy egy Irak ellen indított amerikai támadás esetén Huszein védekezés helyett – a siker érdekében még hagyományos szövetségeseit is feláldozva – megelőző és támadó hadműveletekkel lerohanhatja Jordániát és Kuvaitot. "Jordánia lakosságának több mint 65 százaléka palesztin – írja Christian Weber, a DefenseWatch szerkesztője. – Huszein arra számít, hogy egy invázió során fellázadnak, és a segítségére sietnek." Ha sor kerül egy ilyen támadásra – ami Weber szerint egyébként a hamarosan kezdődő ramadán hónap alatt a legvalószín?bb –, Huszein valószínűleg vegyi fegyvereket is be fog vetni.
Weber szerint Huszein megpróbálja majd az egész térségre kiterjeszteni a háborút, bevonva Szíriát is Izrael ellen, valamint fundamentalista lázongások szításával megkísérli destabilizálni a Nyugat felé hajló Egyiptomot, Jement és Törökországot, ha azok esetleg Irak ellen akarnának fordulni.
Eközben titkosszolgálati források felfedték, hogy a pár héttel ezelőtt Balin elkövetett terrorista támadásért felelős Jemaah Islamiah (JI) elnevezés? indonéz terroristacsoport, amely szintén kapcsolatban áll Oszama bin Laden szervezetével, már Ausztrália északi területeit is kiszemelte egy ázsiai muzulmán szuperállam létrehozása céljából – jelentette a The Age című, Sydneyben megjelenő napilap.