hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Németországban gyors lesz a helyreállás

2002. 08. 25.
Németország keleti tartományaiban továbbra sem csökken az áradás. A hét közepén pedig már az északi tartományokat is elérte a hatalmas víztömeg. Gerhard Schröder szövetségi kancellár katasztrófatalálkozóra hívta össze az érintett Európai Uniós tagországok államfőit.

Drezdában a múlt hét végén – minden várakozást fölülmúlva – 9,30 méter fölé emelkedett az Elba. A halottak száma a szász tartományban tizenötre nőtt, huszonhat embernek pedig nyoma veszett. Mühlbergtől délre, illetőleg Magdeburgnál és Wittenbergnél a hét elején több gát is átszakadt, a víz ezekbe a városokba így akadálytalanul nyomulhatott be. Mühlberget azóta szinte teljesen kiürítették, Magdeburgból, illetőleg Wittenbergből és környékéről húsz-húszezer embernek kellett kiköltözni. Egyes területeket itt már csak helikopterrel lehet megközelíteni. A magdeburgi vasúti csomópont működésképtelenné válásával pedig egész Kelet-Németország vasúti forgalma megbénult. A drezdai képtárak és múzeumok műkincsgyűjteményét mindeddig sikerült megvédeni az áradástól, a néhány éve renovált Albertinum, a Zwinger és a Semperoper épülete azonban súlyos károkat szenvedett. (Az Albertinum és a Zwinger pincéit teljesen elöntötte a víz.) Potsdamban kedden nyolc méteren tetőzött az Elba, a 8,45 méter magas gátak így még épp megvédték a várost az egyre ijesztőbb látványt nyújtó barna ártól. A tisztítóberendezések ugyanis szintén víz alá kerültek Szászországban, a szennyvíz egy ideje így tisztítatlanul jut az Elbába. További veszélyt jelentenek a környék lakói számára a folyóban úszó állati tetemek, melyek könnyen okozhatnak járványveszélyt, májgyulladást és vérhast. 

Az árvíz sújtotta területeken a múlt héten még csak ezer, ezen a héten már tizenkilencezer katonát vetett be a szövetségi véderő, további ötezer-négyszázan pedig készültségben állnak. Jelentős segítséget nyújtanak a nagy német vállalatok és bankok is. A Henkel egymillió euró értékben háztartási termékeket szállít a katasztrófasújtott vidékekre, a Dresdner Bank azonnal hozzáférhető, igen alacsony kamatra felvehető hitelekkel kívánja támogatni az áldozatokat, a Deutsche Bank pedig ötmillió eurót adományozott az árvízkárosultaknak. 

A Szövetségi kormány mindeddig 400 millió euró azonnali segélyt bocsátott Szászország, Bajorország, Szász-Anhalt és Brandenburg tartomány rendelkezésére. Gerhard Schröder szövetségi kancellár (SPD) megállapodott továbbá Kurt Bodewig építési és közlekedési miniszterrel, hogy a minisztérium költségvetéséből egymilliárd eurót a keleti tartományok infrastruktúrájának újjáépítésére csoportosítanak át. Ugyancsak az árvízkárok helyrehozatalára költenék azt a hétmilliárd eurót, amely az adóreform 2004-re történő elhalasztásából szabadulna fel. Miután a 2003. január 1-jére tervezett adócsökkentést egy évvel későbbre halasztanák, a kárfelszámolás közben előreláthatóan nem sértenék meg a maastrichti stabilitási egyezmény idevágó pontját; vagyis a költségvetés GDP-jének arányos hiánya nem lépné át a három százalékot. 

A Németországban keletkezett árvízkárok enyhítéséhez az Európai Unió ötmilliárd euróval járul hozzá, mondta Romano Prodi, az Európai Unió bizottságának elnöke múlt hét vasárnap a Berlinben tartott rendkívüli csúcstalálkozón, amelyen Gerhard Schröder kancellár mellett Ausztria, Csehország és Szlovákia kormányfői vettek részt. Schröder kancellár ezen a találkozón javasolta egy olyan alap létrehozását az Európai Unió szintjén, amelyből a jövőben a hasonló katasztrófák által keletkezett károkat számolnák fel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!