hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bemérték egymást
Tévévita a két német kancellárjelölt között

2002. 08. 31.
A német választások történetében első alkalommal vállalkozott a két legnagyobb párt kancellárjelöltje, Gerhard Schröder (SPD) és Edmund Stoiber (Unio) élő televíziós vitára. A vasárnapi első forduló után mindkét szereplő elégedetten távozott a volt kelet-berlini tévéstúdióból. 



Stoiber és Schröder. Mit hozott az ár? Fotó: Reuters

Nagy várakozás előzte meg a jelenlegi kancellár, a szociáldemokraták jelöltje, Gerhard Schröder és kihívója, Bajorország miniszterelnöke, a keresztényszociális-kereszténydemokrata párt delegáltja, Edmund Stoiber közötti szópárbajt, melyet két magántelevízió, az RTL és a SAT1 közvetített. A választások előtt huszonnyolc nappal a választópolgárok mintegy negyven százaléka nem döntötte még el, kinek is adja voksát szeptember 22-én. A közvélemény-kutatók szerint a tévés vitán nagy szerepe van ugyan a válaszokban megfogalmazódó véleményeknek, a metakommunikációs eszközök, a retorika, a megjelenés, a szimpátia azonban kétségkívül erősebb hatást fejtenek ki a nézőre. Márpedig ezeken a területeken köztudottan Schröder számít erősebbnek: egyszerű, jól felépített mondataival, nyugodt, kellemes beszédstílusával, kellő hangsúllyal és gesztikulációval kísért, összeszedett gondolataival széles tömegek figyelmét tudja lekötni. A bajor miniszterelnök ellenben mindig is nehézkesebb, merevebb szónoknak bizonyult, aki többször is önmagát ismétli, sokkal kevésbé képes adott témáról átfogó képet adni, s hamar elvész a részletekben. 

Hétvégi teljesítménye azonban mindenkit meglepett. Bár nem sikerült teljesen levetkőzni hibáit, beszéde kétségtelenül nem volt olyan görcsös, s olykor még egy-egy mosolyt is arcára erőltetett. Mindeközben nagyon koncentrálhatott, ellenfelének szóló replikáit többnyire ugyanis egyenesen a szemben lévő kamerákba, s még véletlenül sem Schröder felé fordulva hadarta el. A moderátorok erre diszkréten – ám eredménytelenül – még figyelmeztették is. Schröder ezúttal is hozta a formáját, bár az első percekben még meglepően visszafogottan válaszolgatott. Ennek oka részben talán a tizenötmillió televíziónéző iránt érzett elfogódottságával, részben pedig a szigorú szabályok közé szorított vita következtében a stúdióban uralkodó fagyos légkörrel volt magyarázható. 

Az összesen hét kérdéscsoport megválaszolására hetvenöt perc állt a jelöltek rendelkezésére; egy-egy válasz legfeljebb kilencven másodpercig tarthatott – időtúllépés esetén kis piros fény gyulladt ki, melyet a képernyőn is látni lehetett. A vitapartnerek egymásnak nem tehettek fel kérdéseket, a moderátorok számára két visszakérdezési lehetőséget biztosítottak előzetesen. Stoiberrel szemben kénytelenek is voltak érvényt szerezni e joguknak, az unió jelöltje ugyanis sem a környezetvédelem tárgykörében, sem pedig az Irak elleni háborúban való részvételre nem adott pontos választ. Bár az árvízkatasztrófa idején ő is ellátogatott a katasztrófa sújtotta vidékekre, hamar kiderült azonban, hogy – mivel pártjában egyetlen környezetvédelmi szakember sem található – gyors recepttel nemigen tud előállni. Elutasítja az SPD által javasolt adócsökkentés egy évvel későbbre történő elhalasztását, alternatív tervezetet azonban nem dolgozott ki. A károsultak számára hatékony segítséget szerinte kizárólag a banki kölcsönök nyújthatnak. Schröder az országot terhelő súlyos adósságok miatt ezt a megoldást eleve nem tartja szerencsésnek, míg az általuk kidolgozott tervnek további előnye volna, hogy a kárrendezés egy éven belül lezárulhatna, s nem kellene vele a későbbi generációkat is megterhelni. Az árvíz következtében előtérbe került környezetvédelmi problémák – melyek a Johannesburgban épp most zajló ökokonferencia miatt egyébként is hangsúlyossá váltak – fontos szerephez juttatták a szociáldemokraták koalíciós partnerét, a zöldeket. Közvélemény-kutatók szerint Schröder nekik köszönheti az utóbbi napokban megnőtt támogatottságát. Stoiber elutasítja továbbá a Peter Hartz által a munkanélküliség csökkentésére kidolgozott tervezetet, az Otto Schily által megalkotott bevándorlási törvény ésszerűségét, az energiagazdálkodást is figyelembe vevő adótörvényt, és nem zárja ki, hogy Németország támogatná az USA esetleges Irak elleni háborújában való részvételét. Schröder szerint ugyanis ártana a nemzetközi kapcsolatoknak, ha nyomást gyakorolnának Szaddám Huszeinre, s eleve bejelentenék részvételüket. Hangsúlyozta azonban, ha Izraelt megtámadnák, természetesen segítséget nyújtanának a baráti országnak.

Mivel a felmerült témakörök folyamatosan jelen vannak a médiában, a jelöltek a hétvégén inkább vita- és előadókészségüket mérték össze. A helyszínről történt távozásukkor mindketten elégedettek voltak teljesítményükkel, s a nézők visszajelzései is azt mutatják, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A második fordulóra szeptember 8-án kerül sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!