Tízezrével esnek áldozatul gyermekek a féktelen vágyaknak Fotó:Reuters
Tavaly novemberben tárgyalták annak a hat huszonnégy–hatvanhat év közötti férfinak az esetét, akik egy vidéki településén csoportosan megerőszakoltak egy alig egyéves kislányt. A Csenpang, vagyis "Remélj" névre keresztelt kislány tizenhat éves édesanyja állítólag vásárolni ment, s ezért a szomszédokra bízta a gyermeket – ekkor kerülhetett sor a szerencsétlenségre.
A huszonegy éves, munkanélküli apa mindannyiukat jól ismeri. A család a dél-afrikai Upington külvárosában él, ahol minden férfi szeretőt tart, ahol azt a kevés pénzt, ami van, drogokra és alkoholra költik, és ahol a kiskorú lányokkal való szexuális kapcsolat teljesen "bevett gyakorlat".
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »