A Pakisztán és India között ötvenöt éve tartó konfliktus, amely eddig két totális háborút és számos kisebb összetűzést eredményezett, egyre jobban előrevetíti azt a félelmet, hogy a kisebb hagyományos haderővel rendelkező Pakisztán a teljes győzelem reményében atomtámadást indíthat India ellen. Egyes vélemények szerint az a tény, hogy India két hónapos határidőt adott Pakisztánnak a határon átnyúló támadások leállítására, arra enged következtetni, hogy India szintén időt akar nyerni egy támadás előkészítéséhez. "A két ország egyszerűen nem keveredhet háborúba – jelentette ki M. V. Ramana, a Princeton Egyetem kutatója, az indiai nukleáris stratégia szakértője. – A legkisebb helyi konfliktus is teljes kör? háborúba, akár atomháborúba torkollhat."
Jack Straw brit külügyminiszter kedden Indiába érkezett, hogy Pakisztán után az indiai vezetőkkel is tárgyalást folytasson a két ország között Kasmírral kapcsolatosan kialakult helyzetről. Pakisztáni látogatása alkalmával Straw arra sürgette Musarraf elnököt, tegyen többet annak érdekében, hogy meggyőzze a világot: valóban azon fáradozik, hogy megakadályozza az India ellen irányuló katonai behatolásokat. Új Delhiben az indiai külügyminiszter társaságában elmondta: úgy hiszi, őszinte volt a pakisztáni vezető elkötelezettsége a terrorizmus megállítására, de az igazi bizonyítékot a cselekedetek jelentik.
A két ország közötti feszültség különösen azt követően fokozódott, hogy Pakisztán a közelmúltban négy nap alatt három alkalommal hajtott végre kísérletet ballisztikus rakétával, hétfő este pedig Pervez Musarraf pakisztáni elnök beszéde után tűzharcba keveredtek egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg katonái a Kasmírt elválasztó határvonal mentén. Musarraf beszédére adott válaszában Dzsaszvant Szingh indiai külügyminiszter kijelentette: India továbbra is kötelezi magát, hogy elsőként nem fog nukleáris fegyvert alkalmazni.
Jack Straw Indiában elmondta: Nagy-Britannia határozottan India mellett áll a terrorizmus elítélésében, beleértve a "határokon átívelő és a szabadságharc álruhájában végrehajtott terrorcselekményeket is".
Alekszandr Loszjukov orosz külügyminiszter-helyettes kedden Moszkvában bejelentette: India és Pakisztán nagykövete is megerősítette, hogy mind Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök, mind Pervez Musarraf pakisztáni államfő kész találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a június elején Kazahsztánban, Almatiban rendezendő nemzetközi konferencián. A két fél egymással egyébként még háromoldalú tárgyaláson sem hajlandó találkozni.
A Stratfor biztonságpolitikai szervezet is tarthatatlannak látja a két ország között kialakult helyzetet, derül ki a World Net Daily cím? internetes újság cikkéből. A lap május 28-ai számában kifejti: India és Pakisztán érdekei mellett egy harmadik fél, az Egyesült Államok érdekei is megjelennek a térségben. Miközben a két ázsiai állam egyre közelebb sodródik a háborúhoz, Amerika kihasználja a helyzetet, hogy Iszlámábádot nyomás alá helyezze, és rávegye az al-Kaida terrorszervezet elleni harcban való együttműködésre. Washington tisztán látja – jegyzi meg a tanulmány –, hogy a két ország közötti háború sértené az érdekeit, ugyanakkor India számára talán soha nem volt jobb alkalom a cselekvésre, mint most.