hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Darabokra hullt karrier

2002. 01. 20.
Saját bombája végzett Raed Karmival, a Fatah egyik terrorszervezetének tulkaremi vezetőjével. Szabadon halt meg, nem a palesztin biztonsági rendőrség börtönében, annak ellenére, hogy Arafat nemrég arról tájékoztatta az európai tisztségviselőket, hogy Karmit őrizetbe vették. Karmi a 2000 szeptemberében Arafat által kirobbantott erőszakos cselekmények kezdete óta kilenc izraeli polgári személy és katona haláláért, valamint öngyilkos merényletek megszervezéséért felelős. 



Raed Karmi, a robbanásban meghalt Fatah-vezető. Bosszút szomjazók Fotó: Reuters

Nem csoda, hogy Raed Karmi előkelő helyet foglalt el a terrorizmus miatt körözöttek listáján. Ám Izrael hiába kérte letartóztatását és felelősségre vonását az oslói megállapodások alapján, Karmi szabad maradt. Két hónappal ezelőtt még megúszott egy, az autója ellen intézett rakétatámadást. Ekkor két társa meghalt, ő csak megsebesült. Karmi nemcsak a Tanzim tulkaremi parancsnoka volt, de vezető szerepet töltött be az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjában, amely szintén Arafat terroralakulata. Tetteit nem hallgatta el még a média elől sem: egy haifai újságnak eldicsekedett, hogyan végzett a két Tel Aviv-i restaurátorral, Motti Dayannal és Etgar Zeitounyval tavaly januárban. "Megengedtük, hogy befejezzék az evést, és amint távoztak, elfogtuk őket. Kivittük őket a városból, majd arra kényszerítettük, hogy szálljanak ki a kocsiból, ürítsék ki a zsebeiket és imádkozzanak. Miután kiürítették a zsebeiket, agyonlőttük őket. Én lőttem elsőnek" – jelentette ki Karmi. Tavaly augusztusban a CNN-nek adott interjúban közölte, hogy tizenhét-tizennyolc éves fiatalokat képeznek ki Izraelben elkövetendő öngyilkos merényletre." 

Ben Eliézer honvédelmi miniszter közlése szerint Karmi halálához Izraelnek semmi köze, a Tanzim-vezér halálát "munkahelyi baleset" okozta: Karmi újabb terrorcselekményre készült, amikor a saját maga kezelte robbanóanyag felrobbant, és a halálát okozta. Ez az eset is bizonyítja, hogy Jasszer Arafatnak esze ágában sincs felszámolni a terrort, hiszen szabadon hagyta Karmit, hogy lehetővé tegye újabb terrorakciók megvalósítását. Jasszer Abed Rabo palesztin propagandaminiszter mindezek ellenére azt állítja, hogy Karmi haláláért Izrael a felelős, s újabb öngyilkos merényletekkel fenyegette meg a zsidó államot. A tömeggyilkos Karmit a palesztin nép hőseként temették el, temetésén mintegy ötezer résztevő bosszút esküdött. 

Karmi halálát követően három további izraelit, egy tizenkilenc éves katonát és két polgári személyt, köztük egy nőt gyilkoltak meg palesztin terroristák. Egyiküket a palesztin rendőrség szeme láttára rabolták el. Izraeli biztonsági tisztek szerint a palesztin rendőrök nem akadályozták meg egy izraeli elrablását és meggyilkolását a betlehemi körzetben. Az izraeli egy betlehemi palesztinnal Beit Dzsallába igyekezett, amikor a palesztin rendőrség egy ellenőrző pontján terroristák állították meg őket. Összeverték az izraelivel együtt utazó palesztint, és kidobták a kocsiból. A rablás a szemtanúk szerint az ellenőrző ponton, a rendőrök szeme láttára történt. A palesztin áldozat jelentette az esetet a rendőrségnek, akik azonban azt állították, hogy semmit sem tudnak az ügyről. A terroristák az izraelit Beit Sahurba vitték és agyonlőtték. Ez az eset is ékes bizonyítéka annak, hogy a palesztin rendőrség még akkor sem akadályozza meg a terrorcselekményeket, ha azok a saját szeme láttára történnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!