hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eltévedt bombák a sivatagban
Amerikai pilóta okozta a tragédiát

2001. 12. 09.
A tálibellenes erők heves támadást intéztek az al-Kaida erődje ellen Tora Bora körül, ahol a feltételezések szerint Oszama bin Laden rejtőzik. A szárazföldi egységek elsősorban a barlangrendszer bejáratait lövik a hegy lábánál. Szerdán meghalt két amerikai katona és húszan megsebesültek, amikor egy amerikai B–52-es tévedésből a tálibellenes szövetségre szórta bombáit. A balesetben számos tálibellenes afgán harcos is életét vesztette, pontosan egyelőre nem lehet tudni, hányan. A sérülteket helikopteren szállították kórházba. 



Amerikai katonák figyelmeztető táblája. Mozgékony ellenség Fotó: Reuters

A tálibellenes erők a hét elején két-háromezer fegyverest vontak össze Dzsalálábád közelében, a kelet-afganisztáni Tora Bora hegység barlangrendszere körül, ahol a feltételezések szerint Oszama bin Laden rejtőzik embereivel. Miközben több ezer harcost vezényeltek a hegyvonulat lábához szerdán, az Északi Szövetség három T–55-ös harckocsija szakadatlanul lövi a Tora Bora hegyei alatti barlangrendszer bejáratait, az amerikai légierő pedig egy B–52-es légierődöt vetett be az al-Kaida állásai elleni támadásban. Az Afgha hírügynökség értesülései szerint a légitámadások első két napján 12 al-Kaida-tag vesztette életét. 

Bár hivatalos amerikai források azt állítják, nincs tudomásuk bin Laden pontos hollétéről, figyelmük központjában a Tora Bora barlangjai állnak, ahol reményeik szerint embereivel együtt elkaphatják a hírhedt terroristavezért. A tankokkal, rakétagránátokkal és gépfegyverekkel felszerelt tálibellenes harcosok az al-Kaida kemény ellenállásába ütköznek. A jelentések szerint egyelőre könnyebb sérültjei vannak a harcoknak, amelyek Dzsalálábádtól mintegy 20 kilométerre folynak. Egyes források szerint az al-Kaida 12 fontos tagja halt meg eddig a hétfői és keddi bombázások miatt. Meg nem erősített hírek szerint megsebesült Ajman al-Zavahiri, bin Laden jobbkeze is. Az egyiptomi származású orvos a terroristavezér legközelebbi tanácsadójának számít. A helyi hatóságok számos civil áldozat halálát is a hétvégi amerikai támadásoknak tulajdonítják, ezek szerint legalább ötvenen haltak meg a bombázások következtében. A Pentagon illetékesei azt nyilatkozták, hogy támadásaik nem irányultak civil településekre, és egyetlen bomba sem tévesztett célt. 

Időközben Helmand tartományban mudzsahed vezetők megadásra és a tartomány elhagyására szólították fel az ott lévő tálibokat. Szerdán heves harcok folytak Kandahár, a legnagyobb, még tálib ellenőrzés alatt álló város környékén. A szövetség pastu nemzetiség? harcosainak a hírek szerint sikerült elfoglalniuk a város repülőterének egy részét is. 

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon jelentése szerint az amerikai–afgán szövetségesek csapatait heves aknatűzzel lőtték tálib állásokból Kandahár közelében, ezért az amerikai parancsnokok légitámogatást kértek. Amerikai feltételezések szerint vagy eleve hibás célpontokat adtak meg, vagy a repülőgépen tápláltak be hibás koordinátákat, de az is előfordulhatott, hogy a B–52-esek valamilyen rendszerhiba miatt dobták le saját csapataikra a mintegy egytonnás, műholdról vezérelt bombát Kandahártól, az utolsó tálib erősségtől északra. George W. Bush amerikai elnök szóvivője útján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánt a sebesülteknek, akiket a térség különböző kórházaiba szállítottak, míg az afgán sebesülteket a Kandahárhoz közeli amerikai haditengerészeti bázison látták el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!